És az tudták, hogy egy magyar álminiszter fosztott ki egy német ex-zsarut?

Reggeli lapszemlénkből kimaradt, de jobb későn, mint soha. A Blikk írta meg, hogy egy neve elhallgatását kérő Magyarországon élő német ex-zsarutól 7 millió forintnyi európai fizetőeszközt csalt ki egy társaság, amely a detektoros fémkeresős kutatáshoz tanfolyamot végeztetett el vele és hivatalos engedélyt is intézett neki.

Innentől pontosan idézzük a Blikk cikkét:

“Már évtizedek óta hobbim a régészet, mindig nagyon szerettem volna régészeti feltárást végezni. Magyarországra költözésem után egy társaságban szóba került a szenvedélyem. Egy férfi közölte, jó kapcsolatai vannak a minisztériumban, segít, hogy valóra váltsam az álmomat. A „jóakaró” néhány hét múlva fel is hívta a férfit. Egy előkelő szállodába invitálta, és azzal hitegette, hogy ott magával a miniszterrel beszélhet az eljárás részleteiről. Akár a filmekben, minden profi módon volt megrendezve. Kék lámpás autóval mentek előttünk az ötcsillagos szállodába. A hotel bárjában egy magát Kovácsnak nevező „miniszter” közölte: nagy szerencsém van: épp indul egy tanfolyam, beiratkozhatok. Az adminisztráció, a tolmács és az oktatás 22 ezer euró, azaz hétmillió forint. Sokalltam, mondtam, még átgondolom. Nemsokára újra Pestre hívtak, akkor már a „minisztériumba”. A Kossuth térre kellett mennünk, a bejáratnál egy tábla is kint volt, Belügyminisztérium felirattal – idézte fel a nem mindennapi történetet a pórul járt férfi, akit, ahogy mondta, bekísértek egy szobába, ahol újra a „miniszter” fogadta őket. Elmondásuk szerint az íróasztal tele volt zászlókkal. A „miniszter” megjelölt egy Akácfa utcai irodát, ahol a pénzt befizethetik. Átadtuk az összeget, mondták, majd iskolakezdéskor kapok számlát. Azóta sem érkezett semmi a fenyegető üzeneteken kívül. Amikor leesett, hogy csúnyán átvertek, a rendőrséghez fordultam”.

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!