Ijesztő volt az a dermedt csend – interjú Gálvölgyi Jánossal A hullaégetőről

Fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy Ladislav Fuks 1967-es vérfagyasztó regénye magyar színpadon is bemutatkozhatott. A nagyközönség által komikusként ismert főszereplőt a gondolkodást mételyező propagandáról és a krematóriumfejlesztés kispolgári racionalitásáról is kérdeztük.

A regény 1967-ben jelent meg, a Juraj Herz-féle filmadaptáció két évvel későbbi. Nálunk miért most került színpadra A hullaégető?

Amikor először láttam a filmet – akkor még csehül, feliratozva – nagyon megérintett. Elsősorban nem a témája, hanem valószínűleg a morbiditása és a Karel Kopfrkingl-ot játszó Rudolf Hrusínský személye miatt. A sors fintora, hogy aztán én voltam a főszereplő magyar hangja. Már akkor is felmerült bennem, hogy jó lenne színpadon eljátszani. Próbálkoztam a Tháliában, a Madáchban és a Játékszínben is, de már a címre is azt mondták, hogy mást kellene kitalálni A hullaégető helyett. Magyarul már a címe is fennakadt. A csillagok aztán most álltak össze. A színpadi adaptáció egyébként a könyvből készült.

Lehet, hogy a filmben a betanítandó krematóriumi dolgozót alakító Jirí Menzel eljön majd megnézni a darabot. (Az Oscar-díjas cseh rendező számos filmszerepet vállalt, mások mellett Szabó István opusaiban is – a szerk.) A csehek nem szerették, most kezdik csak felfedezni, tavaly mutatták be náluk a színházi változatot, de úgy tudom, az egy hagyományosabb előadás. Vagyis én előbb fedeztem fel a színpad számára A hullaégetőt, mint a csehek.

„Felnőtt fejjel” miről szól a regény, illetve az adaptáció?

Bár a történet 1938-ban játszódik, amikor Németország elfoglalta a Szudéta-vidéket, a történet ma is aktuális, ami nem a regény szerzőjének, Ladislav Fuksnak a “hibája”, de nem is az én zsenialitásomnak köszönhető. Úgy látszik, nem tanulunk semmiből. Hogy miről szól? Arról, hogyan lehet bárkit befolyásolni. Arról, hogyan tud tönkre tenni embereket a propaganda, ha gondolkodás nélkül bekajálják, amit kapnak. Pláne, akiben benne van a csírája annak, hogy ha kicsit megmozdítják azt a csöpp német vérét, akkor tiszta germán lélek lesz belőle.

„A sátán akkor a legravaszabb, amikor azt állítja magáról, hogy nincs” – Ladislav Fuks ezzel az idézettel indítja a regényt. Kopfrkingl úr a sátán? A könyv és a film alapján nekem egyértelmű, hogy igen. Olyan ember, akiben ott lappang a gonosz, és az adott kor szabad kezet ad neki, hogy felszínre törjön belőle. De ön azt mondta, „Örökérvényű példa, miként lesz a jóravaló ember egy szörnyű eszme kiszolgálója” A darab alapján inkább egy rettenetesen befolyásolható, simulékony emberről van szó, aki eredendően nem gonosz, csak könnyű belevinni a bűnbe.

Kopfrkingl úr eredendően egy abszolút jó ember, bár nem egészen normális. A dolog morbiditása az, hogy krematóriumban dolgozik, de ettől ő még egy családját szerető rendes valaki. A történet feléig egy kispolgárról van szó, aki vágyik a szépre, aki szereti a fiát, a lányát és a feleségét, szerelemmel. Akkor kezd el megváltozni, amikor információkat kezd kapni erről, arról, amarról. Az emberek – most nem fogok nagy bölcsességet mondani – alapjában véve nem rosszak. De ki lehet piszkálni belőlük az idegengyűlöletet, s mindenféle rossz elmélettel ezt átfordítani gyakorlattá. Minden korban van valaki vagy valakik, akik kihozzák a legrosszabbat az emberekből. Kopfrkingl ráadásul tényleg meg akarja menteni az embereket. Azért akar nagy krematóriumokat, és minél több embert minél gyorsabban elégetni, hogy minél gyorsabban szabaduljanak meg a szenvedéstől. Ez a fő ideológiája, ezzel palástol minden rémtettet, amit elkövet. Persze nem lehet felmenteni, pedig tényleg aggódik. Pokoli, mert ha megnézzük, mindenkinek megvan a maga igaza. A film és a darab is fekete-fehér, de szerintem nincs olyan, hogy fekete-fehér. Kopfrkingl megkapja a feladatát, egy nagy krematórium főnöke lesz, és ő ezt becsülettel csinálja, úgymond megdolgozik a pénzéért.

hullaegeto2
(fotó: Tiszeker Dániel)

Kopfrkingl úr maga a megtestesült jóság; példás cseh hazafi, példás állampolgár, férj és apa, s foglalkozását már-már mániákus áhítattal tisztelő és végző alkalmazott.

Kopfrkingl úr maga a megtestesült gonoszság; példás német hazafi, példás fasiszta, családját kiirtó, engedelmes és mindenre elszánt híve az “új rend”-nek, s foglalkozásában eme új rend megteremtésének egyik fennkölt és nagy lehetőségeket rejtő eszközét látja.

Kopfrkingl úr a prágai krematórium dolgozója. A két Kopfrkingl úr között áthidalhatatlannak látszó ellentétet Fuks a pszichológiai horror maga teremtette sajátos eszközeivel hidalja át, tökéletes hitelességgel ábrázolva Kopfrkingl úr átvedlését, útját a jóságtól a magát ugyan még mindig jónak, nemesnek, fennkölt eszmék úttörőjének hivő, valójában a besúgástól a tömegirtásig minden aljasságra hajlandó felszabadult, tudatos gonoszságig. Kopfrkingl úr személyében így nyújtja Fuks a század legdöbbenetesebb tömeges átváltozásainak, a példás polgárokból lett tömeggyilkosok, a józan életűekből lett őrjöngő fanatikusok átváltozásának alapképletét. (Ladislav Fuks – A hullaégető)

A macska báb folyamatos színpadi jelenléte, a bábos megoldások is az irányíthatóságára utalnak a darabban?

Gondolom, hogy igen. Pelsőczy Réka rendező ötlete volt. Amikor két éve leültünk, és belevágtunk, tudtuk, hogy ezt a történetet nem lehet realista módon megcsinálni. Filmen igen, színpadon nem. Én egyébként pont azért nem szeretem a macskákat, mert simulékonyak és sunyik.

A darabban két szereplőn kívül mindenki maszkban játszik. Mi volt az ehhez kapcsolódó koncepció?

Az, hogy az egykori osztálytársat, az 1938-ban már náci párttag Willit játszó Schruff Milán és én vagyunk a jók, a többiek nem számítanak. Csak nekünk kettőnknek van arcunk.

A legborzasztóbb jelenet talán az, amikor Kopfrkingl felakasztja a feleségét, Lakmét. Kinek az ötlete volt, hogy ezt is bábfigurával oldják meg?

A bábosoké. A színpadon nyilván nem csinálhattam volna ilyet egy kolléganőmmel, de azért ne mondjunk el mindent a darabról, hátha valaki meg akarja nézni.

Hatott önre, hogy Kopfrkingl úr vagyis Rudolf Hrušínský szinkronhangja volt több, mint negyven éve? A darab miatt még jobban beleásta magát a karakterbe?

A filmet most nem nagyon néztem újra, ami fontos, az megmaradt bennem kockáról kockára. A könyvet a nejem pedig annyiszor olvasta, ahányszor még egyik másikat sem. (Fuks művét Zádor Margit fordította és Gálvölgyi Judit alkalmazta színpadra – a szerk.)

hullaegeto3
(fotó: Tiszeker Dániel)

Kihívást jelenthetett egy gyakorlatilag egyszemélyes darab. Milyen élesben, a színpadon?

Embertelen meló volt próbálni, most is az, de ez nyilván az én magánügyem. Az, hogy a lakatos mester hogy kalapál, legyen az ő dolga. Úgy fogalmaznék, hogy egy szaltó a kupolából, háló nélkül. Nem könnyű este, megmondom őszintén: felkavarja az embert. Ilyen nyomasztó szerepem még nem volt.

A színdarab Magyarországon a DILIA Színházi, Irodalmi és Audiovizuális Ügynökség (Prága) és a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség között létrejött megállapodás alapján került színre. Az előadás a Vaskakas Bábszínház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre. Szereplők: Gálvölgyi János, Schruff Milán, Szúkenyik Tamás, Ujvári Janka, Ragán Edit, Gergely Rozália és Bora Levente. A regényt Gálvölgyi Judit írta színpadra. Az előadás dramaturgja Zöldi Gergely, a látvány Kálmán Eszter, a báb Michac Gábor munkája. A hullaégetőt legközelebb április 9-én játsszák a Belvárosi Színházban.

Azt is említette korábban, hogy nem lehet tudni, kire milyen hatással van a darab. Morbiditására hivatkozva az általunk látott előadás alatt többen is távoztak. Volt önben félelem ezzel kapcsolatban?

Ijesztő volt az a dermedt csend, amikor először találkoztunk a közönséggel a győri bemutatón. Se köhögés, se pisszegés. Álltunk oldalt a bábos kollégákkal, és láttam a szemükben egyfajta szemrehányó bizonytalanságot. Most akkor mi van? Lesz, ami lesz, bementem, vagy megdobálnak, vagy meglátjuk. Olyan a darab és a vége is, hogy nagyon mellbe rúgja az embert. Beszéltem egy újságíróval, aki azt mesélte, hazafele a nejével nem szóltak egymáshoz. Nem haragból, nem azért, hogy „miért vettél erre jegyet, anyukám?”.

Nekem előtte olyan félelmem volt, hogy a közönség rá áll-e erre a bábos vonalra. Nem lesz-e számára túl groteszk? Ezzel pont semmi probléma nem volt. Győrben nyugodtam meg, amikor 17 éves gyerekek ültek a nézőtéren. Erősen izzadtam, hogy itt most mi lesz, de dermesztő csendben nézték végig az egészet. Biztos, hogy nagyon sok ember pakolja bele a saját emlékeit abba, amit lát. Nem is a Csárdáskirálynőt hirdettük meg. Ez ilyen, ha valaki beül megnézni, vállalja.

A Kopfrkingl urak ma is köztünk járnak?

Igen. Ezzel szembe kell nézni, de tenni lehet ellene. A csehek, de leginkább a németek szembe néztek, mi még nem. Ha nem csinálunk semmit, a mindenkori Kopfrkingl urak velünk maradnak. És úgy járunk, mint ahogyan Ladislav Fuks regénye véget ér: kezdődik minden elölről. Jó lenne azt hinni, hogy ez nem egy örökérvényű karakter.

hullaegeto1
(fotó: Tiszeker Dániel)

(Címlapkép/kiemelt kép: Horváth András/Reset)

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!