Világszám: magyar vágtázó bronzérme az atlétikai világbajnokságon!

Baji Balázs történelmet írt Londonban. (Nálunk is megnézheti…)

Baji Balázs szenzációs teljesítménnyel bronzérmet szerzett a 110 méteres gátfutás döntőjében a londoni atlétikai világbajnokságon.

Innentől az nso.hu anyagát idézzük:

“Már az remek teljesítménynek számított Baji Balázstól, hogy bejutott a nyolcas döntőbe. Az első világbajnokságon, 1983-ban Helsinkiben Bakos György 110 gáton a 6. lett, azóta viszont csupán egyszer, 1987-ben, Rómában jutott magyar versenyző döntőbe 5000 méter alatti távon egyéni számban, Kovács Attila 100-on a negyedik lett.

Baji az ötös pályán futott, és viszonylag jól rajtolt. A biztató első méterek után a táv közepe felé visszaesett, úgy tűnt, talán az 5-6. helyen érhet célba. Az utolsó két gátat azonban remekül vette, majd egészen parádés hajrát produkálva feljött a harmadik helyre, mellbedobással előzte meg a mellett futó francia Garfield Darient. Az aranyérmet az olimpiai címvédő jamaicai Omar McLeod szerezte meg, másodikként a címvédő, függetlenként induló orosz Szergej Subenkov ért célba. A világcsúcstartó Aries Merritt csak ötödik lett.

A 28 éves, állatorvosként praktizáló Baji az első magyar, aki futószámban dobogós helyen végzett atlétikai világbajnokságon”.

ATLÉTIKAI VB, 110 M GÁTFUTÁS, DÖNTŐ
1. Omar McLeod (Jamaica) 13.04 másodperc
2. Szergej Subenkov (független induló) 13.14
3. BAJI BALÁZS (MAGYARORSZÁG) 13.28
4. Garfield Darien (Franciaország) 13.30
5. Aries Merritt (Egyesült Államok) 13.31
6. Shane Brathwaite (Barbados) 13.32
7. Orlando Ortega (Spanyolország) 13.37
8. Hansle Parchment (Jamaica) 13.37

Streamable – free video publishing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

A MAGYAR VB-ÉRMESEK – HAT EZÜST, HAT BRONZ (MTI)
1991, Tokió: 2. Bagyula István (rúdugrás), 3. Horváth Attila (diszkosz)
1993, Stuttgart: 3. Gécsek Tibor (kalapács)
1995, Göteborg: 3. Gécsek, 3. Ináncsi Rita (hétpróba)
1999, Sevilla: 2. Németh Zsolt (kalapács)
2003, Párizs: 2. Annus Adrián (kalapács), 2. Fazekas Róbert (diszkosz)
2005, Helsinki: 3. Zsivoczky Attila (tízpróba)
2011, Tegu: 2. Pars Krisztián (kalapács)
2013, Moszkva: 2. Pars
2017, London: 3. Baji Balázs (110 m gát)

 

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!