Nincs önbizalma? Bújjon pirosba!

Egyre több kutatás igazolja, hogy a színek közvetlen hatással vannak az emberekre.

Sokkal vonzóbbnak érzik magukat az emberek, ha élénk, tüzes színeket, például piros ruhát viselnek. Legalábbis erre a konklúzióra jutottak német pszichológusok egy közelmúltban, a European Journal of Social Pschyology című folyóiratban megjelent tanulmányukban. A kutatók száznyolcvan piros és kék pólóba bújtatott egyetemi hallgató viselkedését figyelték egy-egy tükrös próbafülkében. A kísérlet résztvevői úgy tudták, hogy az arcvonásaik és a személyes tulajdonságaik közötti összefüggéseket kutatják, a kísérlet vezetőit viszont valójában az érdekelte, hogy hogyan tekintenek magukra a piros vagy éppen kék pólóba öltöztetett diákok. Az első próbafülkés teszt után – amely során az arckifejezésüket figyelték a pólók felpróbálásakor – egy kérdőívet is kitöltettek a résztvevőkkel arról, hogy miként érezték magukat a próbafülkében.

Száznyolcvan ember ugyan kis mintának számít ahhoz, hogy a társadalom egészére igaz következtetéseket lehessen levonni, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy

a piros ruhát viselők sokkal vonzóbbnak és csinosabbnak értékelték magukat a kék pólós csoportnál.

cute-955780_1280
Kékben hátrányban? (fotó: Pixabay)

Nem ez az első kutatás, ami a piros szín önbizalomnövelő, pozitív hatását emeli ki. Egy 2010-ben megjelent pszichológiai tanulmány szerint a nők vonzóbbnak látták a férfiakat, amikor azok piros pólót viseltek. Két évvel korábban ugyanerre az eredményre jutottak a kutatók a másik nemnél is. A Rochester egyetem pszichológusainak kísérletében a férfiak a többieknél szexuálisan vonzóbbnak – ugyanakkor nem feltétlenül szerethetőbbnek vagy intelligensebbnek – értékelték a piros ruhában vagy piros háttérrel fényképezett nők fotóit.

Egy harmadik kutatás arra a következtetésre jutott, hogy

az emberek többsége a piros színt öntudatlanul is a dominanciával és a hatalommal kapcsolja össze.

2004-ben az angliai Durham egyetem kutatói az olimpiai szerelések színei és a sportolók teljesítménye közötti lehetséges kapcsolatokat vizsgálták. Persze erősen kérdéses, hogy csak a színeknek köszönhető-e, de tény, hogy 60 százalékkal nagyobb volt a piros színű dresszt viselő birkózók és ökölvívók győzelmének aránya a kékben küzdőknél. A kutatók szerint ebben az esetben is arról volt szó, hogy a piros szín dominanciát, hatalmat sugallt az ellenfélnek és magabiztosabbá tette viselőjét is.

De nem csak a kutatókat, hanem a marketingeseket, belső építészeket is régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy milyen hatással vannak bizonyos színek az emberek fogyasztására, közérzetére. A piros például nem csak a dominancia színeként működik kiválóan, hanem a veszélyre (például a tűzjelző esetében) is kiválóan felhívja az emberek figyelmét. A víz és a tiszta égbolt színével azonosított kék viszont nyugtatóan hat a legtöbb emberre, ezért jól bevezetett márkák esetén a marketingesek előszeretettel csomagolják kék színű dobozokba a termékeket. Új márka esetén viszont, amikor a vásárlók figyelemfelhívása a cél, sokkal célravezetőbbek tudnak lenni a piroshoz hasonló élénk színű csomagolások.

field-1992145_1280
Színkeverés (fotó: Pixabay)

A színek nem csak termékek esetében működhetnek, hanem azt is meghatározhatják, hogyan érezzük magunkat egy helyiségben. A koktélparti kutatás néven elhíresült kísérlet például megmutatta, hogy még a falak színei is képesek kihatni az emberek fogyasztására. Ebben a kísérletben belsőépítészek pirosra, kékre és sárgára festették egy szórakozóhely különböző helyiségeinek falait. Mindenhol ugyanazokat az italokat lehetett fogyasztani, a legtöbb ember mégis a piros és sárga falú helyiségeket választotta. Ugyanakkor legtovább mégis az a kevés ember maradt a szórakozóhelyen, akik a kék szobában telepedtek le, amit a pszichológusok utólag a kék nyugtató hatásával magyaráztak.

Akár ruháról, akár egy termékről vagy egy szórakozóhely faláról legyen is szó, az eddigi kutatási eredmények szerint jól működik a piros szín figyelemfelhívó, önbizalomerősítő hatása. De itt az ideje megnézni a kék szín előnyeit is, mert nem mindenben a piros a nyerő.

2009-ben a British Columbia Egyetem kutatói hatszáz emberen tesztelték, hogyan befolyásolja kognitív teljesítményüket a kék vagy piros szín. A kísérlet résztvevőinek különböző feladványokat kellett megoldaniuk, képeket felismerniük és kreatív feladatokat teljesíteniük úgy, hogy az egyik csoportnak minden feladat kék háttérrel, míg a másiknak pirossal jelent meg. A piros háttérszínnel dolgozók jobban teljesítettek a pontos részletkidolgozást igénylő feladatokban, míg a kékek a kreativitást és képzelőerőt igénylő feladványokban voltak jobban. A kutatók feltételezése szerint azért, mert a kék szín nyugtató hatással volt rájuk, így jobban el tudták engedni fantáziájukat és mozgósítani kreatív energiáikat.

A színek emberi lélektanra gyakorolt hatásával való kísérletezés izgalmas játék, ugyanakkor a szakemberek szerint nehéz mindenkire egyformán érvényes tanulságokat levonni ezekből a kutatásokból. Nemek, életkorok és kultúrák között is nagy különbségek lehetnek abban, hogyan hatnak az emberekre a különböző színek. Nem beszélve az egyéni tapasztalatokról, amelyek döntő fontosságúak. Norbert Schwarz, az amerikai Michigan egyetem pszichológus professzora ezt a jelenséget egy jéghideg kék folyóval szemléltette.

Hiába nyugtató hatású a kék, ha valakinek télen át kellett gázolnia a metszően hideg vízen, akkor elképzelhető, hogy ezen tapasztalat hatására egész életében kellemetlen érzéseket és veszélyt társít ehhez a színhez.

Ettől azonban még egy próbát mindkét szín megér. Egy kis önbizalomnöveléshez, monoton, de azért összpontosítást igénylő munkához körbe bástyázhatjuk magunkat piros tárgyakkal, a kék égbolt vagy képernyőháttér pedig a kreatív munkákhoz biztosíthat ideális körülményeket.

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!