Kultúrbotrány a Parlamentben: tantörténet a politikai humorérzék hiányáról

A humort mint életnedvet is elpárologtató 35-38 fokos rekordhőség is oka lehetett annak a túlfűtött vehemenciának, amivel a kormánypárti képviselők 90 éve nekiestek egy színdarabnak és írójának.

Az egyetemi oktatók országos vándorgyűlését első ízben Szegeden rendezték meg, a kétnapos dzsemborit a helyi tudományegyetem nyelvészprofesszora, Mészöly Gedeon Tótágas című politikai szatírájával zárták a városi színházban. 1927. május 27-én este a meghívott, főként egyetemi tanárokból álló közönség remekül szórakozott a háromfelvonásos, vérbő szatíra igencsak csípős aktuálpolitikai utalásain és áthallásain.

„Megérlelődött bennem a gondolat – nyilatkozta darabja keletkezéséről a szerző –, hogy megírandó színművemben pellengérre állítom a különítmények szerepét, a földosztó demagógiát, a vagyonos kisgazda önzését, a választói jog hátrányos kiterjesztését, a hivatali visszaéléseket és a csahos kurzusújságírókat, akik a vörös uralom bukása után máról holnapra fehérekre vedlettek át.”

(Vagyis, kapott mindenki szépen.)

Meszoly_Gedeon_a_Totagas_foszereploivel_1927_szegeditudegygyujt
Mészöly Gedeon a Tótágas főszereplőivel a premieren (Fotó: Szegedi Tudomány Egyetem gyűjteménye)

Bár Mészöly bevallottan szelet vetett politikai pamfletjével, arra mégsem számított, hogy a kisgazdák „beleállnak”, és országos vihart kerekítenek belőle.

Az éjszakába nyúló premier másnapján a Parlamentben felállt egy képviselő, és egy friss szegedi lapot lobogtatva nekiment a vallás- és közoktatási miniszterként színházilag is illetékes Klebelsberg Kunónak. Bár honatya a darabot – máig tartó politikusi szokás szerint – nem látta, nem kevesebbet állított, mint hogy az egyik főszereplőt Nagyatádi Szabó Istvánról, az akkor már több mint két éve halott kisgazda vezérről mintázták, aki „úgy van szerepeltetve, mint a megvesztegethetőség és a bornírtság reprezentánsa”. Példátlan skandalumnak nevezte, hogy éppen Klebelsberg miniszter választókörzetében egy szegedi „tanítócska” nyíltan megtámadja a kisgazdatársadalmat. A kultuszminiszternek címzett képviselői „támadás” korántsem volt veszélytelen, mert a kormányzó párton belüli elfojtott hatalmi harcok kiújulásával fenyegetett.

A kisgazdák ugyanis nem feledték, hogy Bethlen István miniszterelnök miféle politikai eszközökkel érte el, hogy a Nagyatádi Szabó vezette pártjuk koalícióra lépjen a miniszterelnök jóval gyengébb pártjával. Ez volt a hírhedt Eskütt-ügy. Lényege röviden, hogy a 

kisgazdavezér mezőgazdasági miniszterként éveken át felügyelte az állatkiviteli engedélyek kiadását, amelyekből közel 10 millió aranykoronányi „bevétel” nem a költségvetésbe, hanem (többek között) a kisgazdapárt kasszájába vándorolt.

nagyatadiszabo_mnm_fenykeptar
Nagyatádi Szabó István (középen) családjával (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum Fotótára)

Bethlen azonban csak akkor lépett fel a panama ellen, amikor a kisgazdavezér egy nyilvános beszédében határozottan elutasította a „pártfúziót”. Pár nappal később letartóztatták Nagyatádi Szabó személyi titkárát, a huszonéves Eskütt Lajost. Azt már akkor mindenki sejtette, hogy a fiatal titkár aligha ügyködhetett a főnöke tudta nélkül. De nem történt semmi, ha csak az nem, hogy alig négy hónappal később már alá is írták a pártfúziót, cserébe Nagyatádi Szabó mentességéért. Mondanunk sem kell, hogy a létrejövő új pártot Bethlen elnökölte.

Mészöly – egyébként fél évtizeddel korábban írt – bohózatának bemutatója éppen ebbe a hallgatólagos politikai „alkuba” tenyerelt bele. A kisgazdák joggal hihették, hogy a darab nem csupán szórakoztatási szándékkal került színre. A lapok némi spéttel ugyan, de rámozdultak a zaftosnak ígérkező botrányra, amelyben innentől lavinaszerűen követték egymást az események.

A következő parlamenti ülésen Klebelsberg kultuszminiszter igyekezett megnyugtatni a kedélyeket: felolvasta az egyetem rektorának közleményét arról, hogy a Tótágas előadását nem az egyetem szervezte, hanem a szerző, aki saját költségén adatta elő szatíráját. Tehát a felelősség is csak az övé. Majd a miniszter előhúzott egy papírt, és a jelenlévők (köztük Bethlen miniszterelnök) legnagyobb megdöbbenésére felolvasta róla Mészöly Gedeon neki címzett „korrekt, férfias és magyaros” nyilatkozatát:

„távol állván a napi politikától, hiányzott a kellő perspektívám ahhoz, hogy helyesen meg tudtam volna ítélni azt, milyen veszedelmes hatást kelt a politikumnak színpadra való vitele.”

Továbbá, hogy bocsánatot kér azoktól, akiket esetleg megbántott, ezért visszavonja darabját a színháztól és a könyvkiadásból. Nagy taps és általános elégedettség a Házban. Klebelsberg ugyanakkor visszautasította a személyét (és ezen keresztül a kormányát) ért megtámadtatást is.

Ezen a ponton akár véget is érhetett volna az egész „ügy”, a kisgazda képviselők azonban nem elégedtek meg az „olcsó” elégtétellel. Többüknél is elgurult a gyógyszer: egyikük azt indítványozta, hogy ha Mészöly útlevelet kérne „Oláhországba”, a kormány ne gördítsen akadályt elé. (Magyarul, takarodjon az országból!) Másikuk úgy vélte, hogy ritkítsák az egyetemi tanárok számát, főleg ha ilyen darabokat írnak a „parasztok adójából”. (Ez utóbbit a miniszter erélyesen visszautasította.) Az ebédszünet alatt aztán kisebb csődület támadt Klebelsberg körül a parlamenti folyosón, mert megérkezett hozzá a Tótágas szövegkönyve. A honatyák egymás kezéből tépték ki az olvasnivalót, a másnapi lapok tudósításai szerint a képviselők hangos derültséggel csámcsogtak a találomra kiragadott mondatokon.

kisgazda_parlament_filmhiradokonline
A Bethlen-féle Egységes Párt kisgazdái hajókiránduláson 1926-ban (Fotó: filmhiradokonline.hu)

Azonban a kisgazdák a humorban végképp nem ismertek tréfát. A kedélyesnek tűnő „sajtófélóra” dacára még aznap petíciót írtak a kultuszminiszternek Mészöly szigorú felelősségre vonását követelve, és még egy szegedi demonstrációt is belengettek, ha petíciójuk nem érne célt. A képviselők őszinte felháborodását némileg árnyalja, hogy a kisgazdáknak tökéletesen megfelelt a Tótágas-ügy arra, hogy apropóján felrázzák és újraszervezzék a Nagyatádi Szabó halála óta elbizonytalanodott pártjukat. A készülődő „palotaforradalmat” érzékelve a kormánypárt Bethlenhez hű része is észbe kapott, mert a parlamentben szóvá tették a renitens képviselők párthűségét. Közben megérkezett a szegedi rektor felsőházi felszólalásának híre is, amit szintén nem lehetett zsebre tenni. Tóth Károly ugyanis határozottan visszautasította az egyetemét és annak oktatóját ért politikai támadásokat. Kijelentette, hogy a színdarabért nem lehet felelőssé tenni a kormányt, a minisztert és a színházat sem, egyedül a szerzőt. Az viszont nyilvánvalóan nem politikai kérdés.

Úgy tűnt, a kisgazdáknál ez olaj a tűzre, mert újabb váddal álltak elő Mészöllyel szemben. A parlamenti folyosón egymást hergelték egy öt évvel korábban kiadott kalendárium „kisgazdagúnyoló” versikéivel, amelyek szerzőjében Mészölyt vélték felfedezni. Többen nagy hangon tódították, hogy bizony-bizony, nekik is megvan otthon, de a kalendáriumot egyikük sem tudta „előkapni”. És az is furcsa volt, hogy mindez miért csak öt év után kezdte el csípni a szemüket. Bárhogyan is, egyikük bejelentette, hogy napirend előtti felszólalásra készül kalendáriumügyben.

És ekkor – mint a viccben – jött a vadőr, és mindenkit kizavart az erdőből:

Bethlen miniszterelnök magához kérette a házelnököt. Hogy kettejük közt mi hangzott el, azt senki sem tudja, de mintha egy láthatatlan karmester beintett volna, egyszerre elcsendesedett a dühös kisgazdahad, és a politikai napilapok is ejtették a témát.

bethlen_minelnok_parlament
Bethlen miniszterelnök a T. Házban (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum Fotótára)

Megszólalt viszont a Tótágasról mindaddig hallgató irodalmi „nehéztüzérség”. Először Herczeg Ferenc a saját lapjában, az Új Időkben, aztán a Magyar Kultúra, végül a Pintér Jenő főszerkesztette Irodalomtörténet című folyóirat állt ki Mészöly Gedeon mellett. Arról azonban, hogy voltaképpen milyen darab is a Tótágas egyikük sem foglalt állást. A mű rendkívüli színpadi értékét viszont alighanem Jób Dániel, a Vígszínház egykori művészeti igazgatójának véleménye mutatja: „Nem is hiszem, hogy akadna színház, amelyik a darabot elő merné adni.” Más kérdés, hogy Mészöly egy évre rá a szegedi egyetem filozófiai fakultásának dékánja lett.

A Tótágas-ügy csattanóval zárult – csak nem úgy, nem ott és nem akkor, ahogy várható lett volna. Alig két héttel a felhabzó parlamenti események után a hódmezővásárhelyi kisgazdák visszavonatták a szegedi színház társulatának nyári vásárhelyi színházbérleti szerződését, mivel a Tótágasban fellépő színészek fellépése „nemkívánatos” volt a városban.

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!