Mosolygós arccal csalta végig a fél országot a hatvanas évek Bróker Marcsikája

Elképesztően szövevényes és szórakoztató csalássorozat 50 évvel ezelőttről.

“A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság büntető eljárást folytat Z. Megyeri Lajosné 59 éves, dunaújvárosi, Rákóczi úti lakos ellen, aki szemes termények eladásának ürügyén csalásokat követ el. A hiszékeny emberektől előleget kért, majd a kicsalt pénzzel együtt eltűnt. Többször előfordult, hogy az asszony — aki jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik — „újvárosi Erzsi néni” néven mutatkozik be. Személyleírása: kb. 175 centiméter magas, erős termetű, kissé mosolygós, piros arcú, őszes, rövid, dauerolt hajú, behízelgő modorú. Ruházata: szürke szőrmekucsma, sötétbarna sál, zöldesszürke szivacskabát, rövid szárú prém szegélyes, barna szélű gumicsizma, világosdrapp színű, öv nélküli ruha, fekete, kihajtott, széles gallérú kardigán. Sötétbarna vagy fekete női táska. A rendőrség kéri, hogy aki Z. Megyeri Lajosné tartózkodási helyét ismeri, értesítse a legközelebbi rendőrt.”

(Népszabadság 1966. január 8.)

A hatvanas évek Bróker Marcsikáját a sajtóban közzétett fényképnek köszönhetően másnap felismerték és elfogták, de az “újvárosi Erzsi néni” története sokkal többet érdemel a Népszabadságban közzétett rendőrségi felhívásnál. 1965. augusztus 26-án feljelentés érkezett a dunaújvárosi rendőrkapitányságra csalás bűntette miatt. Eszerint Z. Megyeri Lajosné a környezetében élő ismerőseitől kisebb-nagyobb összegeket kért kölcsön, majd amikor vissza kellett volna adnia, eltűnt. A dunaújvárosi rendőrkapitányság elrendelte a nyomozást.

Z. Megyeri Lajosné korábban már tízszer volt büntetve. 1957-ben két év börtönt kapott csalás miatt. A büntetés letöltése után, 1960-ban újra csalt, amiért 1200 forint pénzbüntetésre ítélték. 1962-ben “hiszékeny embereknek nemlétező terményeket értékesített”, amiért újabb börtönbüntetést – három évet – kapott. Miután szabadult, férje azzal a feltétellel fogadta vissza, hogy befejezi ezt az életmódot.

nepszabi-1966januar
Miután megjelent az arcképe a Népszabadságban, másnap elfogták

Mivel Z. Megyeri Lajosnét nem találták, elfogatóparancsot adtak ki ellene, részletes személyleírással. Férjét és a szomszédokat is bevonták, hátha hazatér. Az idős asszony környezetében tíz olyan személyt sikerült találni, akiket átvert, de nem tettek feljelentést, mert egyrészt kis összegekről volt szó, másrészt szerették megnyerő, kedves modora miatt. Az úgynevezett “mozgóbűnözőről” a Népszabadságban is megjelentettek egy körözési közleményt. Országos hajsza folyt utána, a lakcímére érkezett levelekből pontosan lehetett tudni, hol és kinek a sérelmére követett el csalásokat. Újabb és újabb személyleírásokat adtak ki, olyan ismertetőjelekkel kiegészítve, hogy “bal lába be van kötve, biceg”.

Az utazó- és mozgóbűnöző alapvetően szinonimák, ezekkel a fogalmakkal Dr. Dávid Gábor foglalkozott kriminalisztikai témájú monográfiájában. Amennyiben az elkövető újabb helyeket keres fel, az elkövetett bűncselekmények különböző illetékességű, másik rendőri szervekhez tartoznak. Sok esetben párhuzamos nyomozásokat eredményez különböző időpontokban, de hasonlóan elkövetett bűncselekmények kapcsán, mivel gyakori, hogy a nyomozások során a szomszédos megyéket nem keresik fel a hatóságok. Z. Megyeri Lajosné is azért járhatott megyéről megyére, mert nem ismerték az előéletét, így sötétben tapogatóztak. Az is egy cseles húzás volt tőle, hogy újvárosi Erzsi néninek hívta magát, hiszen ennyiből nem volt egyértelmű, hogy Tiszaújváros, Balmazújváros vagy éppen Dunaújváros az úgynevezett lakóhelye. Az utazó- és mozgóbűnözők között gyakoribbak a betörők, mint a csalók. Ezt a fajta tevékenységet tágabb értelemben parazita életmódnak hívták (prostituáltak, közveszélyes munkakerülők) a szocialista kori kriminalisztikai irodalomban. A bűntettesek jellemcsoportjait Finkey Ferenc büntetőjogász szedte szét először az 1930-as években. Passzionátus, megrögzött, szélhámos, fanatikus és erőszakos bűntetteseket különböztetett meg. Z .Megyeri Lajosné eszerint alapvetően passzionátus és szélhámos volt, de aztán jött Dr. Simon Pál, aki a szocialista időszakban úgy vélte, elegendő a megrögzött és szokásos bűnözőt megkülönböztetni. A megrögzött ennek értelmében összhangban van az erkölcsi elveivel, vagyis tudatosan rebellis. A szokásos típus jellemgyengeségből követ el bűncselekményt. Alapvetően mindkét típusban többszörös visszaesők vannak, de a megrögzöttek a szocialista kori kriminalisztikai irodalom alapján gyakrabban erőszakosak. A szokásos bűnözőkre legjobb példa a zsebtolvajok, többszörösen büntetett előéletűek, akiknek rendkívül kiterjedt börtönkapcsolataik vannak, korábbi bűntársaiktól adott esetben segítséget is kérnek. Z. Megyeri Lajosné azért volt “unikális bűnöző”, mert annak ellenére volt utazóbűnöző, hogy alapvetően intellektuális bűncselekményeket, csalásokat követett el. Illetve szokásos bűnözőnek is tekinthető, ugyanakkor kifejezetten kerülte a korábbi börtönbeli kapcsolatait, nem kereste fel volt rabtársait, nem kért segítséget sem. Az ezekre a típusokra jellemző szempontok nem voltak meg nála – mondta a Resetnek Bezsenyi Tamás kriminológus.

Miután Z. Megyeri Lajosnét elfogták, részletesen beismerte az elkövetett bűncselekményeket, a nyomozást három héten belül sikerült befejezni.

“Megjelenésére nézve jól öltözött, mindig tiszta, ruhadarabjait jó ízléssel válogatta össze, öltözködésében és viselkedésében egyszerűségre törekedett. őszülő hajával, megnyerően ,mosolygó arcával kellemes benyomást keltett az emberekben. Bőbeszédűsége révén könnyen ismerkedett, jól tudott társalogni az emberekkel, és hamar a bizalmukba férkőzött. Elmesélték családi problémáikat, megadták rokonaik nevét és lakhelyét, amit Z. Megyeri Lajosné jól emlékezetébe vésett”

– jellemezte Várkonyi László r. százados a Belügyi Szemlében 1966-ban.

Sírtak, annyira megszerették

1965. július 14-én Z. Megyeri Lajosné 200 forinttal és kevés poggyásszal indult el dunaújvárosi otthonukból. Homokszentgyörgyre, férje egyik rokonához ment, ahol 200 forintot  kért kölcsön. Már az utazás alatt ismerkedett: azt mondta, a dunaújvárosi TSZ elnökének felesége, és azért utazik a rokonaihoz, hogy megbeszélje, mennyi szemes terményt küldjenek részükre, mert neki – mint egy TSZ elnök feleségének – nem okoz különösebb nehézséget a termények beszerzése. Alkalmi ismerősei megkérdezték, milyen áron tudja adni a terményt, amire ő természetesen alacsony árat határozott meg. Akinél volt készpénz, kérte, hogy neki is szerezzen a terményből (eleinte tengerivel, majd mákkal üzletelt). Először sosem kapott az alkalmon, kitérő válaszokat adott, mondván: idegen embereknek hogyan is szállítana, vagy ha szállít, mit tesz vele, amennyiben nem fizetik ki? Látszólag elzárkózott a terményeladás lehetősége elől. Ez a magatartás minden áldozatát teljesen meggyőzte arról, hogy megbízható, becsületes emberrel áll szemben, és ennek hatására mindenki előre kifizette a termény árát. Z. Megyeri Lajosné felmutatta a személyi igazolványát, átvételi elismervényt írt a felvett összegről és megígérte, hogy egy héten belül küldi a megrendelt árut. Beutazta Veszprém megye (itt, pontosabban a Balaton-felvidéken voltak a leggazdagabb TSZ-ek) nyugati részét, tíz nap alatt 2000 forintot csalt össze. Közben megfázott, ezért Badacsonyba ment, ahol két hétig egy magánháznál pihent. Pontosan tudta, hogy csak olyan helyeken szállhat meg, ahol nem kell bejelentkeznie, mert könnyen lebukhat, ha időközben kiadják ellene a körözést. Ezért olyanoknál szállt meg, akik csak alkalmilag, egy-egy éjszakára adnak szállást. Azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy utazásai során a vonaton is bármikor igazoltathatják, vagy felismerik a becsapott személyek. Kerülte a feltűnést, a pályaudvarokon nyugodtan viselkedett, és arra számított, hogy elkerülheti az igazoltatást, mint idős, éppen falatozó asszony. Alapelvként tűzte ki maga elé, hogy sem rokonait, sem pedig börtönismerőseit nem keresi, mert akkor könnyen elfoghatják.

A Fejér megyei Rendőrkapitányság 1965. szeptember 4-én jelentetett meg közleményt a Népszabadságban Z. Megyeri Lajosné körözéséről, de fényképet ismeretlen okból nem mellékeltek. 1966. január 6-án “megsürgették a fényképes körözés kiadását a Népszabadságban, ami a – kiegészített adatokkal – meg is jelent másnap. Az asszonyt a következő napon fel is ismerték és el is fogták. Ha valaki meglepődik rajta, miért kellett “megsürgetnie” hatvanas évek magyar rendőrségének, az Bezsenyi szerint jól mutatja, hogy egy olajozottan működő diktatórikus rendőrségi képünk van a szocializmusból: ha egy rendőrség kért valamit, akkor azt azonnal teljesítették. Itt a példa rá, hogy nem. A korabeli sajtótörvény ezt a kérdést nem rendezte, így a rendőrség részéről ez caak egy egyszerű elvárás volt a sajtó felé.

Rendszertelenül, összevissza utazgatott. Egy-egy kitűzött úti célja elérésére kerülőket használt, hogy ha követik, mindig az ellenkező irányban keressék, mint ahol éppen van. Kerülte a nagyvárosokat és a nagyobb pályaudvarokat is, sehol sem tartózkodott sokat. Amikor kiment egy állomásra, válogatás nélkül felszállt az első járatra, hiszen teljesen mindegy volt neki, hol száll meg éjszaka.

1966_Belügyi Szemle_06.1.1
Z. Megyeri Lajosné útjai (Belügyi Szemle, 1966)

1965. augusztus 16-én újabb körútra indult, mert elköltötte a pénzét. Veszprém megyében követett el három rendbeli csalást, amivel összesen 1300 forint kárt okozott. Celldömölkön megismerkedett egy idősebb asszonnyal, akinek elpanaszolta, hogy beteg. Megnyerő modorával elérte, hogy a házaspár magához vegye. Anyagilag is támogatta őket, és annyira megszerették, hogy amikor továbbállt, sírva búcsúztatták.

Önként sétált oda a rendőrökhöz, de hiába

Ezután Veszprém volt a következő állomás, ahol 500 forintot csalt ki – ahogy mondta, szinte akaratán kívül, hiszen volt pénze – és Balatonfüredre utazott, ahol 1965 szeptemberének első két hetében magánházaknál nyaralt. (Ekkor már elfogatóparancsot adtak ki ellene.) A füredi üdülésre majdnem az összes pénze elfogyott, az idő ősziesre fordult, és melegebb ruhákra volt szüksége. Veszprém megye, Győr-Sopron és Komárom megye következett, ahol október elejéig tizenegy rendbeli csalást követett. 6300 forintot szerzett, de ez a pénz is mind elfogyott. Október 13-ig újabb hat csalás következett, ezekből 6800 forint jött neki össze. A csaknem egy hónapos állandó utazás azonban kifárasztotta, ezért beiktatott egy újabb kéthetes pihenőt, Hévízen. Itt minden pénzét elköltötte. Mindössze annyi maradt, hogy Celldömölkre utazhasson egy idős házaspár ismerőséhez (valószínűleg ugyanazokhoz, akik annyira megszerették), ahol 1000 forintot sikerült kicsalnia. Újabb utazás, újabb három csalás, 400 forint zsákmány.

Cselekményeit rendkívül tudatosan követte el, hiszen gyakran 200-300 forintnál többet nem fogadott el a sértettektől. Ez a büntetőjogi minősítés miatt fontos – magyarázta Bezsenyi. Amikor elkezd csalni, még BHÖ van, vagyis a hatályos anyagi büntetőjogi szabályok hivatalos összeállítása, ami kvázi a különös része volt a büntető törvénykönyvnek. Már a BHÖ-nél is 600 forinttól indult a kisebb súlyú bűntett vagyon elleni cselekmények, de a csalásnál az érték alacsonyabb: 300 forint. Vagyis 400 forint kicsalása már nem számított kisebb súlyú bűncselekménynek, miközben abban az esetben, ha ellopta vagy elrabolta volna, akkor igen. Figyelemre méltó, hogy 50 éves korát követően kapcsolják le először, pedig nem tűnik valószínűnek, hogy valaki időskorúként kezd el ilyen típusú bűncselekményeket elkövetni. Érdemes felvetni, hogy a korábbi ügyei – a feljelentők hiánya miatt – nem derültek ki. Ez azért fordulhatott elő, mert csalás esetén a megtévesztett és a károsult nem feltétlenül esik egybe. Alapvetően termelőszövetkezetek nevében eljáró személyektől csalt ki pénzt, akik viszont az előleg kifizetését követően a szövetkezeti alapból könnyen kivehették saját maguk számára a pénzt, így végül a szövetkezetek, mint jogi személyek váltak az igazi károsulttá. Ez azért fontos, mert az első szocialista büntetőjogi kódexnél (1961. évi V. törvény) magasabb büntetési tételt jelentett a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett csalás.

Közben ismét megbetegedett, ezért kénytelen volt ellátogatni a móri SZTK-ba. Itt bejelentőlapot állítottak ki róla, amit elküldtek a kapitányságra, de a felületes ellenőrzés miatt nem vették észre, hogy egy körözött személy fekszik a kórházban. Z. Megyeri Lajosné várta, hogy elfogják, de amikor ez nem történt meg, félig gyógyultan kikönyörögte magát a kórházból. A sorban Budapest következett, és 2600 forint kár, de a fővárosban megint elfogyott a pénze. Kiskőrös, Baja, Szekszárd, 1400 forint. Ekkor már nem bánta volna, ha elkapják, de arra nem volt lelkiereje, hogy önként menjen be a rendőrségre. A bajai Pannónia Szállodában még a bejelentőlapot is kitöltötte, mindhiába. Ugyanez történt Solton is, ahol egy bizonyos Pali bácsinál szállt meg. Vissza Veszprémbe és Hévízre, újabb öt csalás, 1500 forint. A hideg tél és az ismerősök hiánya miatt lehangolttá vált, és ekkor már kifejezetten kereste az alkalmat, hogy rendőrökkel találkozzék. Ha meglátott egyet, előtte sétálgatott, de annak ellenére sem igazoltatták soha, hogy a pontos személyleírását minden rendőri szerv megkapta. Végül, a lakosság segítségével 1966. január 9-én a csengődi vasútállomáson sikerült elfogni, a már említett, a Népszabadságban előző napon megjelent fotónak köszönhetően.

Nem túlzás azt állítani, hogy a hatvanas évek Bróker Marcsikája bolondot csinált a rendőrségből. Mivel a csalás jelentős kárt okozott, illetve üzletszerűen csinálta, öt évet kapott csalásért.

(Forrás: Sorozatos csalás bűnügyének tapasztalatai, 1966. Belügyi Szemle – Várkonyi László r. százados) 

(Címlapkép: Dunaújváros, 1966. Rózsa Ferenc udvar a Dózsa György úti főiskolai kollégium tetejéről. Fortepan/Lechner Nonprofit Kft. dokumentációs központ)

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!