Egyetlen igazi rocksztárja maradt az 1990-es éveknek

Chris Cornell váratlan halála után már csak Eddie Vedder képviseli az MTV legnagyobb generációját. De ki az az Eddie Vedder?

2017. május 18. óta egyetlen igazán nagy rocksztár él azokból az időkből, amikben kicsit minden, most 30 körüli ember felnőtt. A kockásinges-tornacipős MTV-s rockzene (magyarországi nevén alter) legnagyobb figurái közül Chris Cornell idén, az Alice in Chainsből ismert Layne Staley még az előző évtizedben, Kurt Cobain pedig ahogy mindenki tudja, már 1994-ben eltávozott az élők sorából. Sőt, illik megemlíteni a szintén ezt a korszakot képviselő Scott Weilandet is, ő 2015-ben adagolta túl magát. Na de ki maradt? Igen, az ember, aki mind közül a legunalmasabbnak tűnik, a Pearl James Eddie Vedder. Íme a kettővel ezelőtti évtized utolsó ikonja!

Vedder, Eddie
Fotó: MTI/EPA/Herbert P. Oczeret

“Őszintén szólva azt hittem, én hullok el először” – mondta 1994-ben egy Melody Makernek adott interjújában Vedder Kurt Cobain öngyilkossága után. Ugyan már tudjuk, nem ő lett a grunge mozgalom mártírja és önpusztításának megtestesítője, meglepően közel járt ehhez. Bár kevésbé látványosan, de

a Pearl Jam is letudta a maga heroinkörét, Eddie Vedder pedig máshogy tette magát majdnem teljesen tönkre.

Ő sem volt arra felkészülve, hogy egyik napról a másikra a Ten című debütlemezük után egy seattle-i zenekar búsongós énekeséből ő lesz az igazi amerikai rocksztár, aki kis klubok helyett arénákban kell, hogy átadja a már említett búsongást. Ahogy Cobain elvesztette az uralmát a saját élete felett, úgy Vedder is azt érezte, nincs befolyással a saját dolgaira.

“Majdnem maga alá temetett az egész. Volt egy házam, de nem egy villára kell gondolni. Három- vagy négyszobás volt, és volt egy mosókonyhája. Állandóan a mosókonyhában ültem egy hamutállal. Úgy éreztem, a mosókonyhában tudok elbújni a világ elől.”

Vedder még azzal is tisztában van, hogy kívülről ovis hisztinek tűnhet az, hogy ekkora traumát okozott neki a befutása. “Ha objektíven nézed, akkor mégis mi a fasz lenne olyan nehéz abban, hogy van egy zenekarod? Sajnos a valóságban ez sokkal nehezebb dolog” – mondta egy interjújában.

Pearl Jam – Jeremy (Official Video)

Click to follow Pearl Jam on Spotify: http://smarturl.it/PJSpotify Click to buy ‘Jeremy’: http://smarturl.it/PJJeremy Check out more great Alternative Music videos from the 90’s here: http://smarturl.it/Alternative90 Taken from the album ‘Ten’ click here to buy: http://smarturl.it/PJTen —————————————– More from Pearl Jam: ‘Even Flow’ – https://www.youtube.com/watch?v=CxKWTzr-k6s&index=2&list=RDMS91knuzoOA ‘Alive’ – https://www.youtube.com/watch?v=qM0zINtulhM&index=3&list=RDMS91knuzoOA ‘I Am Mine’ – https://www.youtube.com/watch?v=Nkgv3LoQY2o&index=4&list=RDCxKWTzr-k6s —————————————– Follow Pearl Jam: Facebook: https://www.facebook.com/PearlJam Twitter: https://twitter.com/pearljam Website: http://pearljam.com/ YouTube: http://smarturl.it/PJVEVO —————————————– Music video by Pearl Jam performing Jeremy.

Eddie Vedder az elmúlt húsz évben nagyon szerette hangoztatni, hogy az önpusztító gondolatokat szép lassan tudta pozitív energiákká alakítani, és megtanulta zenébe önteni minden érzését. Ez zeneileg egy kis időre majdnem megölte, hiszen a közönség sokáig kérte számon a Pearl Jamen azt a zenekart, ami megírta a Jeremyt, viszont

ahogy telt az idő, kiderült, Eddie Vedder nem csak az 1990-es évek egyik legnagyobb rocksztárja, hanem a 2000-es és a 2010-es éveké is lett azzal, hogy szép lassan felnőtt.

Megtehette, hogy fura hangszerekkel ellátott szólólemezt adjon ki túlnyomó részt a válásáról szóló dalokkal, a Pearl Jam stabil teltházakkal koncertezik, és szinte mindenki el is felejtette azt, hogy ő volt az önpusztításról szóló grunge egyik mintaarca 25 évvel ezelőtt.

Pearl Jam – Sirens

Music video by Pearl Jam performing Sirens. (C) 2013 Monkeywrench, Inc. Licensed in the U.S. to Universal Republic Records, a Division of UMG Recordings, Inc.

Vedderből végül minden akarata ellenére a tökéletes amerikai rocksztár lett, aki saját bevallása szerint csak a gitárját vinné magával, ha holnap vége lenne a Pearl Jamnek, békés ateistaként téríti világi nézeteit, két kampányban is támogatta Barack Obamát, és jó zöldpártiként lelkesen támogat minden környezetvédő megmozdulást.

Igen, kicsit megöregedett, a kockás ing sem lázadó imidzsnek, hanem unalmasnak tűnik rajta, de

becsüljük meg Eddie Veddert, a legnagyobb MTV-generáció utolsó élő rocksztárját!

Cikk forrásai: Washingon Herald, Independent, NME, Wikipedia

Kiemelt kép és címlapkép forrása: MTI

Kövessen minket Facebookon!

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!