Megtisztelő, hogy már nem csak Michelisz Norbinak drukkolnak itthon – interjú a WTCC magyar ifjoncával

Nagy Dániel még gimnáziumba jár, de a Zengő Motorsport színeiben idén megkezdte első teljes szezonját a Túraautó-világbajnokságon.

Hogy érzed magad teljes értékű WTCC-pilótaként? 

Óriási, és ennek megfelelően akarok hozzáállni.  Nyomtam tavaly is, ami a csövön kifér, idén azonban szerencsére másképp alakultak a dolgok. Pár héttel az évadnyitó előtt kiderült, hogy teljes szezont futhatok. Még mindig csak 19 éves vagyok, ezért hatalmas megtiszteltetés, és nagyon nagy dolog, hogy már most most a világbajnoki mezőny tagja vagyok. Nagyon élvezem!

Az évadnyitón tiéd volt a leggyorsabb kör. Ennyire nem hatott meg, hogy a legnagyobbakkal versenyzel?   

Marokkóban már a szabadedzéseken éreztük, hogy gyorsak vagyunk, annak ellenére, hogy még életemben nem autóztam ilyen pályán. Persze ott volt Vila Real, tavaly Portugáliában, a debütáló hétvégém, de azt inkább csak tesztnek nevezném. Szóval, a marakeshi pályán volt egy kanyar, a kettes, melyről tudtam, hogy padlógázzal kell bevenni, ahogyan azt is, hogy használt gumikon necces lesz. Aztán volt egy pillanat, amikor azt mondtam magamnak: szimulátoron is átmentem így, most is át fogok – sikerült is, és ettől egyből megjött az önbizalmam.

AUTO - WTCC HUNGARY 2017
Fotó: Frederic Le Floc’h/DPPI

Ami az időmérőt illeti, majdnem sikerült a második részbe jutnom, az első futamon pedig egy remek rajttal rögtön a nyolcadik helyen teremtem. De bejött a safety car, én pedig elkövettem azt a hibát, hogy amikor már nem a bokszutcán haladtunk végig, az előttem technikai hibával küzdő Rob Huffot követtem. Egészen elképesztő pillanat volt számomra, hogy a 2015-ös Hondámmal sikerült leszakítanom a Citroennel versenyző Tom Chiltont. Óriási meglepetésként sikerült megfutnom a verseny leggyorsabb körét. Aztán a fékhiba miatt korábban kicsúszó Tom Coronel elénk tért vissza, és nem tudtam vele mit kezdeni. Másfél körrel a vége előtt túl szűken vettem az egyik kanyart. Aztán vagy egy korábbi felfüggesztés-probléma miatt, vagy azért, mert dekoncentrált lettem az iszonyatos hőségtől, de a lényeg ettől nem változik: eltaláltam a falat. Nagyobb vagyok, mint az átlag, sőt, én vagyok a legmagasabb a mezőnyben, ezért több oxigénre van szükségem. A második versenyen a tizennegyedik helyen zártam.

A monzai fordulótól már a szezon előtt tartottatok.

Igen, ráadásul beigazolódott, hogy nem leszünk versenyben a többiekkel a hosszú egyenesek miatt, de azért nyomtuk keményen. Fontos, hogy rengeteg beállítást ki tudtunk próbálni, ezt pedig a Hungaroringen is fel tudtuk használni. A nyitóversenyen megszereztem első világbajnoki pontomat is, és kicsit ironikus, hogy épp ott, a számunkra egyik legnehezebb helyszínen sikerült ezt elérnünk. Magyar csapatként nekünk ez az évad legfontosabb fordulója, pechünkre azonban éppen ez volt az, ahol visszatértek a büntetősúlyok az előző két versenyhétvége eredményei alapján. A Honda a maximum 80 kilogrammot kapta, és mindegy, hogy gyári, vagy ügyfélcsapat, minden autóra rá kellett azt rakni. Nem voltak nagy elvárásaim, de az első versenyen sikerült a pontokért harcolni, végül 13. lettem, a főfutamot viszont fel kellett adnom túlmelegedési problémák miatt. Ennek ellenére óriási érzés volt hazai közönség előtt versenyezni.

Nemrégen még te is a mogyoródi lelátón ültél.

Az első magyarországi WTCC-hétvége idején 13 éves voltam. Michelisz Norbi akárhányszor elhúzott a lelátó előtt, borsódzott a hátam. Utána arra vágytam, hogy legalább a Zengő Motorsport VIP-részlegébe bekukkanthassak, hogy közelről lássam. Ez 2013-ban összejött. Elég komoly belegondolni, hogy négy évvel később ugyanitt ülünk, és arról beszélgetünk, milyen érzés hazai közönség előtt versenyezni. Még kimondani is elképesztő.

WTCC, Hungaroring

Nyitóverseny végeredménye:

  1. Tiago Monteiro (Honda)
  2. Tom Chilton (Citroen)
  3. Robert Huff (Citroen)

    13. Nagy Dániel (Honda)

Főverseny végeredménye:

  1. Mehdi Bennani (Citroen)
  2. Nicky Catsburg (Volvo)
  3. Tom Chilton (Citroen)

    15. Nagy Dániel (Honda) (Nem fejezte be a futamot)

S most már neked is szurkol a magyar tábor. 

Nagyon megtisztelő, hogy már nem csak Norbinak drukkolnak, és a közösségi médiában is hatalmas szeretetet tanúsítanak felém az emberek.

Michelisz Norbert a példaképed?

Kicsit másképp fogalmaznék: Norbira felnézek, és rengeteg tanulok az általa képviselt versenyzői magatartásból. Viszont szeretném a saját utamat járni, és a saját elképzeléseimet megvalósítani.

Nemrégiben Budapest belvárosban kipróbálhattál egy hatalmas monstrumot, milyen volt?

Életemben először próbáltam ki hasonló járgányt, és őszintén megmondom, eleinte nehezen rázódtam bele. Tudni kell erről az autóról, hogy nehezen fér el egy sávban. Mivel hatalmas kerekekkel szerelték fel, és a kormánynak is nagy volt a holtjátéka, bele kellett tanulni. De óriási élmény volt az Andrássyn végigszáguldani vele. Ráadásul eléggé figyelemre méltó hangja van, így elég sokan követtek bennünket, és hangos kiáltásokkal jelezték tetszésüket felénk.

AUTO - WTCC HUNGARY 2017
Fotó: Frederic Le Floc’h/DPPI

Milyen a kapcsolatod új csapattársaddal, Aurélien Panisszal?

Mindketten segítünk a másiknak, ilyenkor ez a legfontosabb, és örülök neki, hogy ő is osztja ezt a nézetemet. Adatmegosztással dolgozni mindig jobb, hiszen látod a csapattársad hibáit. Jelenleg nem a győzelemért harcolunk, hanem a tapasztalatokat szerzünk, és próbálunk együtt fejlődni. A hétköznapok során is beszélgetünk, remek a kapcsolatunk.

Csak szakmáztok, vagy más témák is előkerülnek ilyenkor?

Reggel kilenctől délután négyig szakmázunk! Utána természetesen jut idő egyéb dolgokra is. Például nemrég mutatta be nekem a barátnőjét, Marokkóban együtt teniszeztünk, ezért barátinak nevezném kettőnk viszonyát.

Jelenleg csak a WTCC-re koncentrálsz, vagy e mellett még tanulsz?

Igen, tanulok még, gimnáziumba járok. Igyekszem megszerezni az érettségit, aztán meglátjuk, hogy hová visz tovább a sors. Nyilván a világbajnokság élvez elsőbbséget nálam, de például hamarosan visszaülök a padba egy vizsga alkalmából.

A WTCC pontversenyének állása három forduló (hat futam) után:

  1. Tiago Monteiro (Honda) – 123 pont
  2. Nicky Catsburg (Volvo) – 85 pont
  3. Tom Chilton (Citroen) – 81 pont

    15. Nagy Dániel (Honda) – 1 pont

Tavalyelőtt megejtetted debütálásodat a TCR International-sorozatban, idén várható folytatás?

Az volt életem első komolyabb túraautós hétvégéje, és hála Zengő Motorsportnak egyből a mély vízbe dobtak. Mindenféle teszt nélkül vágtam neki a küzdelmeknek, és egyből a legjobb seatos lettem az időmérőn. Sokra tartom a bajnokságot, de jelen pillanatban 100 százalékig a WTCC-re koncentrálok. Rajtam viszont nem fog múlni, ha jön egy lehetőség, biztos, hogy élni fogok vele – ezt több világbajnokságon részt vevő pilóta esetében láttuk már.

Bátyád, Nagy Viktor világbajnok pólókapus. Te is vízilabdáztál? 

Tizenegy éves korom körül kipróbáltam: Viktor beprotezsált a Vasas két évvel idősebb korosztályába, hogy gyakorolhassak. Akkoriban még nem volt kontaktlencsém, így a látási viszonyok sem bizonyultak kedvezőnek számomra, és nagyon hamar kiderült, hogy ez nem az én sportágam. Olyan ember vagyok, aki bármibe kezd, azt teljes erőbedobással csinálja, a vízipóló is ilyennek indult, de aztán pár hónap alatt kiderült, hogy ehhez nincs se tehetségem, se kedvem, sem pedig akaraterőm. Ezt követően focival próbálkoztam, kapusként, de hamar az autósportra váltottam – szerencsére!

AUTO - WTCC HUNGARY 2017
Fotó: Jean Michel Le Meur/DPPI

A magyar sajtó nagyon kedvel közvetlen stílusod miatt, de a nemzetközi médiával milyen kapcsolatot ápolsz?

Nagyon fontos számomra, hogy akár a magyar, akár a külföldi újságírókkal jó legyen a viszonyom, hiszek ők gyakorlatilag értünk dolgoznak – ha mi ebben partnerek leszünk, az mindenki számára hasznos lehet. A médiások megkapják az anyagot, amivel dolgozni tudnak, én pedig a saját eredményeimet és a szponzoraimat reklámozhatom így. Ez manapság elengedhetetlen. Szeretném azt hinni, hogy jól végzem a dolgomat ezen a téren – például a pénteki, belvárosi autózás is része ennek, hiszen oda nem választanak akárkit a szervezők.

NÉVJEGY

Nagy Dániel 1998. április 9-én született Budapesten, szüleinek köszönhetően pedig már egészen kiskorában megfertőzte az autók látványa. Először 2011-ben mutatkozott be a hazai Suzuki Swift Kupában, a bajnokságot pedig első teljes szezonjában sikerült is megnyernie. A pilóta 2014-ben az RCM Kupában indult, ahol negyedik helyen végzett összetettben, 2015-ben pedig itt is diadalmaskodni tudott.

Ez év júliusában megejtette debütálását a TCR International nemzetközi túraautós sorozatban a Zengő Motorsport színeiben, az ausztriai Spielbergben – a következő szezon elején pedig élete legnagyobb eredményét érte el azzal, hogy a WTCC magyar alakulata őt nevezte meg egyik indulójaként.

Ám a szezon feléig csak egy Honda-erőforrás állt a csapat rendelkezésére, így Dániel csak a portugáliai fordulón csatlakozhatott a mezőnyhöz. A versenyző legjobb eredményét a katari szezonzárón érte el, egy 11. hellyel.

2017 elején sokáig bizonytalan volt, hogy ő, vagy korábbi kollégája, Ficza Ferenc lesz a januárban bejelentett Aurélien Panis csapattársa a Zengő Motorsportnál, március közepén azonban kiderült, hogy Dániel kapta meg a lehetőséget. A magyar versenyző a mezőny legfiatalabbjaként köröz idén a világbajnokságon, Monzában pedig megszerezte élete első világbajnoki pontját is.

Nyitóképünkön: Nagy Dániel a Hungaroringen, a Zengő Motorsport Hondájában (Fotó: Jean Michel Le Meur/DPPI)

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!