Rövidebbek a várólisták, mégis nőtt a várakozási idő a hazai kórházakban

A magyar egészségügy erősödik. Vagy nem.

Csökkent a várólistán szereplő betegek száma az elmúlt több mint fél évben, ennek ellenére a műtéti várakozási idő emelkedik a Nemzeti Egészségbiztosításialap-kezelő (korábbi nevén OEP) statisztikái szerint. Tavaly júliusban 32 704 beteg várt műtéti ellátásra, addig idén februárban már majdnem ötezerrel kevesebb, 27 758 páciens szerepelt a listákon.

Gerincstabilizáló műtétek esetében idén februárban már egy évnél is hosszabb, 399 napos volt az átlagos várakozási idő,

miközben ugyanez tavaly júliusban még alig 354 nap volt, ami még kevesebb mint egy év.

A Dél-Dunántúlon átlagosan 671 nap telik el a gerincstabilizáló beavatkozásig (249-en várnak erre), míg a legjobb helyzetben jelenleg a dél-alföldi betegek vannak, ott mindössze négy nap után lehetséges a műtét, bár ott csak 11-en vannak várólistán. A legtöbb várakozó (352) Nyugat-Közép-Magyarországon van, esetükben azonban már 173 nap után elvégezhetik a gerincstabilizáló műtétet.

Magyarországon a legtöbben a rutinbeavatkozásnak számító szürkehályog-műtétre várnak, szám szerint 9964-en, de a 2016. júliusi adatokhoz képest ez a szám is csökkent 1413-mal.

Tehát az átlagos várakozási idő 104 nap egy rutinbeavatkozásra.

A térd- és csípőprotézis-műtéteknél sem jobb a helyzet, 2013-hoz képest mindkét beavatkozásnál több ezerrel csökkent a várólistán szereplők száma, és az átlagos várakozási idő is, de a tavalyi adatokhoz viszonyítva itt is hasonló a helyzet, mint a gerincstabilizáló beavatkozásoknál. Térdprotézisnél az átlagos várakozási idő 387-ről 410 napra emelkedett, míg csípőprotézis esetében is 344 nap után kerülnek sorra a betegek a tavalyi 311 nappal szemben.

A betegek egyébként a törvény értelmében kérhetik, hogy más kórházban műtsék meg őket, ha ott hamarabb sorra kerülhetnek.

(via Magyar Nemzet)

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!