Felcsúton már úgy se akarnak tenni, mintha akadémiát üzemeltetnének

Hatalmas és mesterséges szakadék tátong a magyar futball amúgy agyondotált egyesületei között.

Az, hogy a magyar futball az állam közvetlen és közvetett szerepvállalása nélkül még annyira sem lenne sehol, mint most, az teljesen egyértelmű. A TAO, a stadionépítési program és az egyéb bújtatott, vagy nem is annyira bújtatott támogatások főösszegét képtelenség lenne összeszámolni, azonban a cél szent és nemes:

legyen meg legalább az európai középmezőny.

Az odavezető út azonban legalább rögös, de cserébe indulatokkal teli. Mind többen érzik úgy, vannak az egyenlők és vannak az egyenlőbbek, hogy a politikum vette át a döntést a sportági és a piaci versenytől, hogy valamiféle háttéralkuk döntik el, kiből lehet bajnok, ki érdemli meg az NB I-et, és ki ítéltetik vegetálásra.

Nem célunk eldönteni, hogy a szurkolók összeesküvés-elméletiben mennyi az igazság és mennyi a szimpla paranoia, azonban néhány, alapvetően furcsa folyamatocskát bemutatnánk az elmúlt napok hazai átigazolási hírein keresztül.

Ferencváros

A Fradinál ez a tél úgy látszik az építkezésről fog szólni, ha már a tavalyit sikerült elbénázni. Akkor hatalmas előnnyel vezették a bajnokságot, szinte biztosra vehető volt az aranyérem, télen mégis alig történt változás a keretben, pedig lehetett tudni, hogy a nyáron jön a Bajnokok Ligája selejtezője, és Nagy Ádám is távozik, vagyis a pótlásán túl az erősítés is szükséges lesz, ha komoly célokért akarnak menni.

Most kicsit máshogy állnak a dolgokhoz, mintha lenne valamiféle koncepció. Ramírez és Nagy Dominik pénzért igazolt el, Nagy Ádám árának se vertek még a seggére, vagyis van miből költeni, pláne, hogy karácsony előtt megdobták a klubot még 700 millió állami forinttal.

Üdvözöljük labdarúgó csapatunkban a magyar válogatott védőjét, a 22 éves Botka Endrét!#ftc#fradi#botka#hajrafradi

See this Instagram photo by @ftcofficial * 1,167 likes

Botka Kispestről – a pletykák szerint nagyjából 500.000 euró, vagyis mintegy 150 millió forint ellenében – hiányposztra érkezett. Dilaver és Nalepa ugyan megoldotta a jobbszélt, azonban hosszabb távon egy potenciális magyar válogatott fiatal játékossal többre mennek, ráadásul ha sikerül növelni az értékét, és külföldre értékesíteni, akkor akár profittal is kiszállhatnak a boltból.

Bognár a Diósgyőrtől érkezik, és vélhetően távlatilag a harmincsok éves Gera mellé/helyére. Magyar játékos, pláne értékelhető NB I-es tapasztalattal nem sok szaladgál épp a középpályák közepén, így valahol érthető, hogy az egyik, ha nem A legjobbat bökték ki itthon.

Ami viszont a Ferencváros téli átigazolásaiban igazán érdekes, hogy

  • gyakorlatilag bárki képesek megvenni a magyar bajnokságból, és érte akár piaci árat fizetni. Vagyis olyan árat, amennyiért korábban külföldre illett menni.
  • olyan hosszú a Fradi kispadja, hogy egy Busai is simán cserealap lehet, mert náluk nem fér be, viszont szinte bárhol máshol kezdő lenne.
  • kvázi kitették a keretből a nyári Európa-bajnokságon még kezdő Pintér Ádámot, aki Busaihoz hasonlóan gyakorlatilag bárhová beférne az NB I-ben.

Felcsút

Kezd hihetetlen lenni, ami a felcsúti akadémia körül történik. A TAO-leosztásnak abszolút nyertesei, miközben egyre nehezebben lehet az ottani munka utánpótlás-nevelő részét kiemelni. Tavaly télen, még az élvonalban, szinte a fél keretet lecserélték a bennmaradás kiharcolása érdekében, de elbuktak. Idén egyértelműen az azonnali visszajutás a céljuk, és mivel minden lehetőségük megvolt rá, így simán meg tudtak tartani olyan neveket, mint Tischler, Lencse, Forró, Kelic, Kocsis Gergő, Márkvárt, Pekár és Zsidai, majd hozzájuk igazolták nyáron Hefflert a Videotontól, Hegedüs kapust az MTK-tól, az Ausztráliából visszatérő Sándor Györgyöt, és a svájci légióskodását befejező Vanczákot.

Puskás-mezbe bújt a válogatott szélső | Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia


Már ez egy brutális keret még az NB I szintjén is, nemhogy az NB II-ben, de ez sem elég. Télen érkezett edzőnek Mezőkövesdről Pintér Attila, a Fradiból a korábbi csapatkapitány Gyömbér, szintén a Fradiból Csilus, a Honvédból pedig a sokszoros utánpótlás-válogatott Prosser, és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a diósgyőri Bacsa is náluk köt ki.

Ha összeszámoljuk a most felsorolt neveket, akkor tizenöt kipróbált játékosról beszélünk, ami valamivel több, mint egy kezdőcsapatnyi ember. Az őszi utolsó fordulóban, a Soroksár elleni rangadón például így álltak fel:

Hegedüs – Heffler, Tar, Spandler, Vanczák – Forró (Tóth Bence), Márkvárt, Sándor – Pekár (Nagy Zsolt), Lencse, Óvári (Tóth Keve); a padon ültek: Fényes, Gajdos, Molnár Csaba, Pogacsics

Vagyis a kezdőben mindössze kettő, azaz két darab saját nevelésű játékost találunk. A most érkezők pedig még őket is kiszoríthatják a csapatból. Az akadémia valószínűleg érzi, hogy akad bőven ellentmondás az akadémia és a hozzá kapcsolódó forintok között, így rendszeresen közölnek interjúkat a korábban náluk nevelkedő játékosokkal.

Bármennyire is hihetetlen, de

  • a Felcsút a Ferencváros mellett a másik olyan klub jelenleg Magyarországon, ahol képesek annyi fizetni, hogy az NB I második (Prosser) és negyedik (Gyömbér) helyezettjétől ugyanúgy igazolni tudjanak, mint az épp az Európa Ligából kieső MTK-tól (Hegedüs), vagy akár egy nyolcvanpluszszoros válogatottat (Vanczák).
  • egyre kevésbé fogalkoznak a külső kritikákkal, tényleg képesek bárkit leigazolni a céljaik elérése érdekében.

Az olló

Hosszúra nyúlt a bevezető, de fontosnak tartottuk, mert bárhogy nézzük, itt arról van szó, hogy

kinyílt egy olló a magyar klubok lehetőségei között.

Bárhogy nézzük, néhány egyesület végleg levált a rendszerről, és – nehéz máshogy mondani – nem csak a saját érdemei és teljesítménye alapján tart ott, ahol tart.

Vegyük példának a Bp. Honvédot, mint utánpótlás-nevelő műhelyt – amire a klub tulajdonosa, George F. Hemingway is hivatkozik. Jelenleg a Honvéd nem tart ott, hogy képes legyen egy-egy saját nevelésű játékosát megtartani országon belül. Egyszerűen képtelen előteremteni annak a fizetésnek a bevételi oldalát, amit egy Ferencváros, egy Videoton, egy Felcsút szinte röhögve. Marad tehát számára a játékosok nevelése és értékesítése a gazdagabbaknak.

Ez önmagában még rendben is volna, hiszen ez is a futballgazdaság része. A Honvéd is kap állami támogatást, mint műhely, azonban amint a játékosok elvégzik az akadémiát, átkerülnek egy másik költségvetésbe, amit jobb helyeken a piacról szokás finanszírozni. Magyarországon a szerencsejátékokból és a tévés közvetítések díjából származik jelentős és kalkulálható bevétele a kluboknak, ezen kívül marad a játékoskereskedelem, ami a legnagyobb lutri. A Honvéd nagyjából ennyiből gazdálkodik, ezért érdemes lenne azt megvizsgálni, hogy miként fordulhat elő akár nagyságrendnyi különbség is a klubok költségvetésében, ha gyakorlatilag nincs meccsnapi bevétel és valódi szponzorpénz a futball környékén?

George F. Hemingway két nyilatkozata

  • 2016. december 15. // “Nem vagyunk abban a szituációban, hogy labdarúgóinkat értékesíteni kellene a túlélés érdekében.”
  • 2017. január 9. // “Van egy kassza, ezt fel kell töltenünk.”

Ennyit változott a helyzet alig egy hónap alatt.

Az olló másik végén találjuk a – szurkoló körökben sokszor csak – a hatalom csapataiként hivatkozott klubokat. A Ferencváros minden szempontból a legerősebb brand, valahol érthető, hogy a hátukon kapaszkodva érdemes megpróbálni újjáépíteni a magyar futballt – bár ez jogosan csípi minden más szurkoló szemét. Rendszeres kritika például, hogy amíg más klubok utánpótlást építenek, addig a Fradi szimplán lerabolja ezeket a csapatokat.

A lényeg, hogy a Fradi mellett még találni érveket, és az is igaz, hogy a Debrecen mellett az elmúlt években szinte egyedüliként volt képes rendszeresen, vállalható összegekért játékosokat értékesíteni külföldre. Azonban a Felcsútot csak kapargatni lehet, mert egyszerűen képtelenség bárminemű épelméjű magyarázatot adni az elmúlt éveire.

  • egy akadémia, amelyik nem nevel a saját csapatának sem;
  • egy alapítvány, amibe ömlik a lóvé (nem vagyunk teljesen hülyék, gyanítjuk itt amolyan ma én, holnap ő elvén áramlanak a forintok, vagyis sosem baj az, ha a miniszterelnök hobbiprojektjénél jól cseng a nevünk), azonban látható eredménye legfeljebb az épített környezet változásában figyelhető meg;
  • egy hívószó, aminek nagyon nehéz ellenállni.

Utóbbi mögött valószínűleg az állhat, hogy a Felcsút olyan anyagi lehetőségeket képes felvillantani egy-egy játékosnak, amivel egyszerűen képtelenség versenyezni, így akár az NB I dobogóközeli csapataiból is perspektívává válik odaigazolni.

Természetesen elismerjük, semmi sem színtisztán fekete vagy fehér, alapvetően a szürkezóna különböző árnyalatai jellemzik inkább a mai magyar labdarúgást. A Vasasban játszó Vida például szerződést hosszabbított a Vasassal, pedig hívták a Fradiba, a Diósgyőr tulajdonosa is visszakézből tagadta, hogy eladná a klubot Mészáros Lőrincnek. Tehát létezik még a nemet mondás fogalma, azonban ehhez vagy nagyon kemény klubszimpátia (netán utálat) szükségeltetik, vagy az egyesületeknek kell mélyen, és talán a lehetőségeikhez képest aránytalanul a zsebükbe nyúlniuk, hogy megtartsák értékeiket.

Téli átigazolások az NB I-ben

  • Bp. Honvéd // Botka ⇒ FTC; Prosser ⇒ Felcsút
  • Debrecen // Szakály Péter, Balogh János ⇒ szabadlista; Bobko, Vittek ⇒ lejárt a szerződése
  • Diósgyőr // Fülöp ⇐ Botosani (Románia); Nikházi ⇐ MTK; Busai ⇐ FTC; Bognár István ⇒ FTC (elméletileg már megegyeztek); Bacsa ⇒ Felcsút (pletykaszinten felmerült)
  • FTC // Botka ⇐ Honvéd; Gyömbér ⇒ Felcsút; Csilus ⇒ Felcsút; Bognár ⇐ Diósgyőr; Busai ⇒ Diósgyőr; Nagy Dominik ⇒ Legia Warszawa (Lengyelország); Ramírez ⇒ Krasznodar (Oroszország)
  • Haladás // Hegedűs ↛ Felcsút (a játékos nem kívánt Felcsútra szerződni)
  • Mezőkövesd // új edző: Szivics (Pintér ⇒ Felcsút)
  • MTK // Nikházi ⇐ Diósgyőr; Martínez ⇐ Haladás
  • Paks // Kemenes ⇒ távozik
  • Videoton // Feczesin ⇒ Csonnam Dragons (Dél-Korea) Simon Ádám, Pölöskei Zsolt, Suljic ⇒ távozhatnak
  • (bónusz NB II) Felcsút // Pintér (edző) ⇐ Mezőkövesd; Prosser ⇐ Honvéd; Csilus, Gyömbér ⇐ FTC

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!