Mozgásképtelen Polski Fiatot egyszer ellopni még valahol érthető. Na, de kétszer?

Valószínűleg már most elkelt a 2017-es Legelszántabb Tolvaj Díja.

Budapesten, a Salgótarjáni úton rendőrök igazoltattak szombatról vasárnapra virradó éjjel egy férfit, aki egy

kitört ablakú Polski Fiatot tolt.

Elmondása szerint az kocsi nem az övé, hanem a tulajdonosa kérte meg rá, hogy tolja el. A rendőrök az állítást leellenőrizték, azonban kiderült, hogy mindez nem igaz, mert a kocsit, egy hajnallal korábban, az Egressy útról lopták el, amit a tulajdonos jelentett is.

Sőt, a kocsit még délelőtt megtalálták a Stadionoknál, azonban az eltört kormányműve miatt üzemképtelen volt, és így a tulajdonosa nem tudta elszállítani.

Kétszer lopta el az autót – videóval

Először az Egressy útról, majd a Stadionok mellől vitte el.

A magatehetlen Polskit egyébként maga a gyanúsított hagyta a Stadionoknál azért, mert mennie kellett dolgozni, így

nem volt ideje tovább tolni.

Másnap ment vissza érte, és tolta tovább, amikor a rendőrök elfogták. Ha csak a legkisebb távolságokat vesszük figyelembe az Egressy út – Stadionok – Salgótarjáni út viszonylaton, akkor minden tiszteletünket ki kell fejezzük a gyanúsítottnak, mert hozzá képest Sziszifusz egy gyenge hobbigyalogló.

  • Az Egressy út és a Stadionok távolsága gyalogosan 700 méter, nagyjából 9 perc kényelmes tempóban, de nem egy Polskit tolva.
  • A Statdionoktól a Salgótarjáni út még 1200 méter (15 perc).

(via police.hu)

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!