Olvasnak-e a diktátorok? Széljegyzet a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál margójára

A könyvfesztiválozók kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy azt firtassák a ma, azaz április 20-án kezdődő kultúrdzsemborin, olvasnak-e aktuális verdiktjeiken túl mást is a mindenkori autokraták és diktátorok. Pedig tudható, hogy börtönben vagy fogságban, előbb-utóbb mindegyikük rászokott az olvasásra. Kivétel Napóleon, aki már a száműzetése előtt imádott olvasni – még a fürdőkádban is.

Sztálin a börtön után lett mindenevő, már ami az olvasást illeti. A jogász- vagy orvosperek között állítólag Mihail Bulgakovtól A fehér gárdát olvasta, az volt a kedvence. Még a dramatizált változatát is többször megnézte a moszkvai Művész Színházban, mielőtt persze még végleg betiltotta volna a szerzővel együtt.

A sokat és gyorsan olvasó generalisszimusznak huszonötezres magánkönyvtára volt. Hitlernek csak tizenhatezres, de persze nem ezért vesztette el a második világháborút.

A csúcstartó alighanem Pinochet, a chilei katonatisztből lett puccsista elnök, aki bár nem olvasott sokat, mégis ötvenezres, főleg non-fictionből álló bibliotékát hozott össze.

Épp akkorát, mint Umberto Eco. Ő persze nem volt diktátor, viszont velük ellentétben alighanem A-tól Z-ig kiolvasta sajátját. (Alább az olasz mester a kalauz a gutenbergi labirintusban.)

Biblioteche: Umberto Eco

La biblioteca di Umberto Eco Tratto da “Umberto Eco, Sulla memoria. Una conversazione in tre parti, 2015” di Davide Ferrario

Ekkora számok mellett szinte eltörpül a mi Kádár Jánosunk, az egykori MSZMP-főtitkár négyezerkétszázas magánkönyvtára. Arról nincsenek adatok pontosan mit és mennyit olvasott el belőle, de az öt éve a Politikatörténeti Intézet által közzétett könyvlistából így is következtethetünk egy s másra. Például, hogy azért voltak benne az 1956 után kiadott könyvek túlnyomó többségben, mert mint az Moldova György kétkötetes Kádár-életrajzából tudható, 1951-es letartóztatásakor lakásával együtt minden ingóságától is megszabadították.

Arról nem szól a fáma, hogy korábban voltak-e könyvei, de az már történelmi tény, hogy 1954-es szabadulásakor 250 kötetet (is) kapott kárpótlásul. Könyveket az évekért jeligére! Életrajzírói szerint egyébként ifjúkora első komolyabb olvasmányélménye Friedrich Engels Anti-Dühring című nyögvenyelős tudományfilozófiai munkája volt, amit egy amatőr sakkversenyen nyert. Kérdés persze, hogy a két világháború között egy indexen lévő szerző könyvét vajon milyen sakkversenyen adták oda díjnak.

1933._Kádár_János_a_letartóztatott_illegális_kommunista
Kádár János egy korábbi rabosításakor

Hogy Kádár sakk iránti elkötelezettsége innen ered-e, nem tudni. Az biztos csak, hogy sportági szakkönyve több is akadt. Az egyik orosz nyelvűt az 1978-as fülöp-szigeteki páros verseny után az aktuális világbajnok így dedikálta:

„Forró szívvel. Az Ön Karpovja”.

A magyar pártfőtitkár könyveinek több mint negyede (1200 kötet) idegen – angol, német, orosz, néhány francia, egy-két spanyol és holland – nyelvű. Ami azért is különös, mert az őt közelről ismerő Aczél György kultúrpápa visszaemlékezései szerint valamennyi alapnémetet leszámítva Kádár egyáltalán nem beszélt külföldiül.

Meglehet azonban, hogy Aczél mégsem tudott mindent főnökéről, mert a könyvtárban zavarba ejtően sok az angol nyelvkönyv. Továbbá több tucatnyi nyelvtan, szótár, értelmező szótár, idiómagyűjtemény és szleng-szótár, sőt angol nyelvű Biblia is akad. A nyelvtudás, illetve nemtudás rejtélyének kibogozásában Szűrös Mátyás, az egykori állampárt főkülügyére emlékei segíthetnek. Szerinte Kádár orosz tárgyalópartnereit nagyon is jól értette, annak ellenére, hogy mindig tolmácsoltatott magának.

Szűrös ugyan sok mindent mondott már azóta, még a Magyar Köztársaságot is kikiáltotta, de ebben igaza lehet, mert jó pár orosz nyelvű kötet található a Kádár-hagyatékban, (ellentétben a köztársasággal, ami aktuálisan már nem lelhető fel Magyarországon).

Az idegen nyelvű könyvek zöme egyébként krimi és mystery, azaz rejtélyes történet.

Kádár módfelett kedvelte a bűnügyi regényeket, amiben elég jó ízlése is volt: rengeteg Agatha Christie, többségében angolul, és jó pár kötetnyi Erle Stanley Gardner, Georges Simenon, Ellery Queen, Ed McBain, Joe Alex, még Mág Bertalan is, és persze Raymond Chandler, kakukktojásként pedig egy korai Tandori Dezső-krimi. Ezeknél gyakori az átfedés a magyar és angol kötetek között, elgondolkodtató, hogy egy magyarul meglévő krimit miért vett meg magának évekkel később angolul, ha – mint életrajzírói állítják – nem beszélte a nyelvet.

Ha eltekintünk az ajándékba kapott repikönyvektől és az olyan „kötelező” politikai munkáktól, mint saját beszédei mindenféle kiadásban, akkor Kádár könyvtára meglehetősen kétarcú. A könnyed szórakoztató művek mellett ugyanis a klasszikus magyar és világirodalom, abból is leginkább a verseskötetek adják a gyűjtemény meghatározó részét. A kortársai közül visszafogott a kínálat, jobbára csak Déry Tibor, Örkény István, Németh László, Illyés Gyula és Karinthy Ferenc munkáit gyűjtötte. Valószínű továbbá, hogy nem csak a főtitkár ízlése köszön vissza a kollekcióból, hanem a feleségéé is. Legalábbis erre mutat a romantikus regények magas száma.

Könyvtárának sztárszerzője Agatha Christie 71 kötettel, mögötte egymást szorosan követve Lenin 59, és a Marx–Engels páros 48 kötettel. Sokatmondó az is, hogy

Rákosi egyáltalán nem, Sztálin pedig csak 5 könyvvel szerepel a katalógusban. Meglehet, a börtönből kijövet Kádárnak nem a „két nagy nevettető” életművének összegyűjtése volt a legfontosabb, ami mindenképpen egészséges szellemi és lelki önvédelemre vall.

Tovább árnyalja a képet, hogy legkedvesebb olvasmánya tudhatóan Jaroslav Hašek Svejkje volt, valamint a mára szinte elfeledett Ilja Ehrenburg gyilkos szatírája, a Lasik Roitschwantz mozgalmas élete. A beszédes nevű (Roitschwantz, finoman fogalmazva: vörös farok) története egy csetlő-botló zsidó szabócskáról szól, aki mindent megpróbál, hogy megfeleljen a világnak. Naná, hogy Svejk módjára többször is lecsukják, máskor meg kiemelik, mint Pelikán elvtársat a Tanú című filmben. Így kerül Tulába is, hogy a nyúltenyésztést felfuttassa a városban. Csupán az a probléma, hogy a kísérleti állatok már döglötten érkeznek meg hozzá, a felettesei pedig eredményeket követelnek. Lasik tehát meghamisítja a statisztikát, a jelentését, így Tula hamarosan a szovjet nyúltenyésztés központja lesz, miközben egy darab nyúl sincs a városban, és így tovább, nem épp hízelgő képet festve a nagy Szovjetről. A szatíra első – egyébként állítólag vallási okból – megcsonkított magyar kiadása mellett a teljes, 1988-as második kiadás is megvolt a főtitkárnak.

Bizonyos, hogy a

Kádár-könyvtár részletesebb vizsgálata még jó pár titkot és a történelmi bulvár kategóriáját gazdagító meglepetést tartogat,

ahogy persze számtalan kérdést is felvet. Például, hogy miért vette vagy kapta meg a Gyermekek úszásoktatása című füzetecskét? Vajon Berecz János ajándékozta-e neki az Ellenforradalom tollal és fegyverrel, 1956 című agitprop brosúrát? És az 1959-es kiadású Hugh Hefner: The Playboy Cartoon albumhoz hogyan jutott? Olvasta-e Salinger Zabhegyezőjét? És főként, hogy a macskába kerülhetett a hagyaték-könyvtárba Horn Gyula Cölöpök című önéletrajza, amely csaknem egy évvel a tulajdonos halála után jelent meg?

 

(A képeket a Fortepantól, a német Bundesarchivtól és a Wikipédiától kölcsönöztük.)

Kövessen minket Facebookon!

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!