Katasztrófaturizmus a szomszédban

Kijev, az ukrán főváros nem véletlenül nem lett kiemelt turistaközpont, de nagyon tanulságos megnézni.

Ami az elmúlt 20 évben egy átlag magyarnak eszébe jutott Ukrajnáról, az semmiképpen sem turistacsalogató: csempészcigi, rossz minőségű alkohol, maffia, Majdan, ukrán-orosz konfliktus és persze prostitúció. A Krím tisztázatlan helyzetének köszönhetően a helyi pénz (hrivnya) annyira értéktelen lett, hogy Kijev lett Európa legolcsóbb nagyvárosa. Ezeket sorolva gyorsan el is megy mindenki kedve Kijevtől, hiszen mégis ki akar egy olyan helyre menni, ahol gránátvetővel lövik fényes nappal a lengyel nagykövetséget?

Nos, én és még páran érdeklődünk azért, pláne mivel sok más úticélhoz hasonlóan ezt is elég jó áron ki lehet hozni fapadossal. De azért valljuk be, még így is kevés érvet lehet arra hozni elsőre, hogy miért akar valaki Kijevbe menni 2017-ben. Ez a kérdés akkor sem válaszolódik meg igazán, ha megnézzük, milyen kevés tényleges turistalátványosságot tud felmutatni ez a hárommilliós város. Pedig igazából megéri elnézni Kijevbe.

Magyarország szomszédainak irányonként változik a hangulata: északra sokáig nincs semmi érdekes, nyugat az irigyelt nyugat, dél a néha vicces, néha ijesztő, de általában nagyon önfeledt Balkán, kelet pedig a hely, ami bemutatja, mi lett volna ha a kommunisták és a saját rendszerváltáskori maffiózóink még nagyobb pusztítást végeznek nálunk. Kijev értelemszerűen kelet, és

ha ezzel a finomkodás nélküli katasztrófaturista hozzáállással megyünk oda, akkor baromi érdekes.

Tudjuk le a kötelező köröket: Kijev nagyon nagy magyar szemmel nézve, ráadásul mivel sok-sok emelkedő tarkítja, gyalogszerrel lehetetlen bejárni. A Pecserszka Lavra nem véletlenül a világörökség része, a kolostor környékén sétálgatva még a legateistább embert is megszállja a Szentlélek, a Krescsatik névre hallgató főutca pedig annyira széles, hogy Magyarországon jóval kisebb helyeket főtérnek szoktak kinevezni. Ha odamegy az ember, bár nem olcsó mulatság, mindenképp érdemes befizetni egy egynapos csernobili körútra (erről itt már bővebben is okoskodtunk).

A legnagyobb attrakció természetesen a Majdan, ami 2014 előtt is szép volt, de az ott történt felkelés és annak brutális megtorlási kísérlete óta különösen megrázó a térkövek közé kitett rengeteg fénykép, ami a felkelések során elhunyt embereket ábrázolja. Nem csicsás, nem patetikus, egyszerűen végtelenül őszinte, ahogy végig megy az ember a ránézésre teljesen átlagos fotók mellett, amik mellett így három évvel később is friss virágok vannak halomban.

A város hangulatára természetesen rányomja a bélyegét, hogy gyakorlatilag háborúban állnak az oroszokkal: az a jobbik része, hogy mosolyognak bárkire az aluljáróban, aki Vlagyimir Putyin képével ellátott vécépapírt vásárol, de ezen a röhögcsélésen kívül inkább azt érzi az ember, hogy ezek az emberek félnek attól, hogy megint elvesztik a saját országukat. A világpolitikai vetületével persze nem akarunk foglalkozni, de az tiszta sor, hogy Ukrajna jóval veszélyesebb helyzetben van, mint mi, azt viszont

nagyon érdekes figyelni, hogy ameddig Magyarországon lassan kötelezővé válik Putyint egy erős odabaszós nemzetvédő férfiként beállítani, addig Ukrajnában, legalább is Kijevben jól láthatóan nemzeti ügy utálni.

Márpedig ha valakiknek vannak tapasztalatai az orosz módszerekkel, azok az ukránok. Kijev tulajdonképpen pontosan olyan, amilyennek az ember elképzel egy szovjet metropoliszt: felfoghatatlanul nagy, hivalkodó és szigorú, de a büszke attitűd mögött valahogy végig ott van annak a lehetősége, hogy ez az egész bármikor összeomolhat. A legjobb példa erre az egykori oligarchanegyed, ahol a belvároshoz képest egészen gyönyörű luxuslakások vannak teljesen elhagyva, miután a 2008-as gazdasági világválság alatt az ott lakó milliárdosok egyszerűen elmenekültek onnan. Ennek köszönhetően még lámpák is alig égnek az amúgy gyönyörű és tiszta utcákon, mivel állítólag senki nem mer azóta se odaköltözni attól félve, hogy örökre maffiózónak bélyegzik.

IMG_1861
Utcai árus Kijevben, a vécépapíron Vlagyimir Putyin.

Kijevben a turista leginkább az emberi hülyeség és kapzsiság következményeit láthatja, viszont azt nagyon érdekes formában.

És akkor jöjjön a másik: Kijev tényleg baromi olcsó.

De tényleg nagyon-nagyon. Annyira, hogy ha a Budapesten tanult módszerrel elkerüljük a turistacsapdákat és vigyázunk rá, hogy ne arany evőeszközökkel dolgozó helyre üljünk, akkor a legmenőbb éttermekben is vidáman mehet a habzsi-dőzsi vodkával, borral, amit csak szeretnénk. A hrivnya jelenleg annyira gyenge, hogy a hivatalos statisztikák szerint a városban átlagosan 150 forintba kerül egy korsó csapolt sör (azért ezt az átlagot nyilván lefelé húzzák azok a külvárosi talponállók, ahova turistaként az ember a büdös életben nem tenné be a lábát), de

ketten 7-8 ezer forintért úgy ehetjük magunkat roskadásig, hogy abban még az előétel is libamáj.

Cserébe érdemes vigyázni. A társaságomból hárman például egy jó kis városnézős napot cseréltek le hasmenésre azért, mert nem bírtak ellenállni az osztrigának. Az ételek a szokásos környékbeli dolgokat mutatják fel, van pelmenyi/pirog, és persze az ukránoknak is megvan a maguk verziója a borscs levesből, aminél speciel sokkal finomabb a Szoljanka leves.

Kijev összességében nem az a város, ahova az ember évente vissza akar menni, viszont annyira bőven van izgalmas, hogy 3-4 napra megnézzük, és aztán megegyezzünk benne, hogy azért érdekes kérdés, mi lesz itt tíz év múlva. Addig megmarad izgalmas emléknek, ahhoz pont elég.

Kövessen minket Facebookon!

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!