A magány gyilkosabb, mint a rák – célkeresztben a férfiak

A középkorú hímneműek elmagányosodása komoly veszélyt jelent.

Az elszigetelődés sokkal több embert érint a világon, mint azt elsőre gondolnánk. A hivatalos statisztikák szerint csak az Egyesült Államok hatvanöt év feletti lakosságának egyharmada él egyedül, nyolcvanöt éves korra pedig már az emberek fele tölti napjai nagy részét a külvilágtól elszigetelten. Mielőtt olvasóink legyintenének, hogy hol van még a nyugdíj, gyorsan hozzátesszük, hogy az elmagányosodás sokkal korábban kezdődik.

A nőknél veszélyeztetettebb csoportba tartoznak a férfiak, akiknél már negyvenes éveikben megfigyelhető a jelenség.

Az 1980-as évektől kutatások sora látszik igazolni, hogy még az egészségesen élő, de magányos emberek is korábban halnak az élénk társasági életet folytató kortársaiknál. Első hallásra meglepő, hogy egy pszichés jelenség komoly fizikai elváltozásokat  is okozhat, de a pszichológusok mellett az életmentő műtéteket végző sebészek is összefüggést vélnek felfedezni a szív- és érrendszeri megbetegedések, a stroke és az Alzheimer-kór kialakulása, valamint a magány között.

Az emberek többsége a negyvenes éveire már családot alapított, gyerekeket nevel. A napirend ismert: ébresztés, reggeli készítés, a gyerekek oviba, iskolába fuvarozása, pörgés a munkában, utána a gyerekek különórára és haza szállítása, este leckeírás, fürdetés, vacsorakészítés, fektetés. Nem nehéz elképzelni, hogy hogyan szorulnak ki a barátok az emberek életéből.

Mégis, ugyanolyan kihívások mellett a nők valahogy jobbak a barátok megtartásában. A magány pszichés és fizikai hatásairól könyvet író cambridge-i pszichiáter,  Dr. Richard S. Schwartz szerint ennek elsősorban az az oka, hogy a nők képesek telefonon és interneten is tartalmas kapcsolatot fenntartani barátaikkal, míg a férfiakat elsősorban a közös élmény kapcsolja össze.

 

„Nem véletlen, hogy a férfiak a középiskolában vagy a katonaság alatt szerzik a legjobb barátaikat. Ez leginkább azért van így, mert nekik közösen kell keresztül menniük az élményeken, amik később összekapcsolják őket.”

– magyarázta a Bostonglobe-nak a pszichiáter, aki szerint a női és férfi interakciókról különböző kutatásokhoz készült képek is nagyon beszédesek a témában.

„Ha két nő végre összefut, akkor egymásra néznek és beszélgetnek. Ellenben a férfiak közösen bámulják például a meccset a tévében, közben kommentálják egymásnak a történéseket és végül mégis ugyanolyan kikapcsolt állapotba kerülnek, mint az egymással magánéletük minden részletét kibeszélő párjaik.”

A nemek közötti kommunikációs különbségek miatt vannak nagyobb veszélynek kitéve a férfiak. Persze a nők is hajlamosak takarékra tenni baráti kapcsolataikat, ha választaniuk kell a barátok és a család között, viszont egy telefonhívást akkor is beiktatnak, ha éppen nem tudnak személyesen összefutni. Ezzel szemben a legtöbb férfinak nem erőssége a telefonos csevegés. A ’minden oké veled? Jól van, akkor majd valamikor fussunk össze’ típusú beszélgetések pedig hosszútávon nem képesek összetartani egy barátságot.

Az idézett cambridge-i pszichiáter szerint

sok férfi hajlamos hamis illúzióba ringatni magát. A legtöbben már azt is barátságnak nevezik, ha havonta egymásra írnak a Facebookon, pár hülyéskedő megjegyzést váltanak a kondiban megismert haverokkal, vagy elbeszélgetnek fűnyírás közben a szomszéddal.

Ezek azonban a legtöbb esetben nem baráti kapcsolatok, mindössze olyan élethelyzetek, amikor két embert véletlenül egy helyre sodor az élet és felszínesen elcsevegnek.

Schwartz legtöbb középkorú férfi páciense a válása után tapasztalta meg igazán, hogy milyen kár volt elhanyagolnia a régi barátait. Akikért persze tenni is kellett volna, hiszen nem voltak olyan magától értetődő közelségben, mint például a szomszéd pár. Időnként fel kellett volna emelni a telefont, szabaddá tenni munka után egy estét és megszervezni a közös sörözést vagy meccsnézést. Csakhogy a pszichiáter szerint az efféle organizálást a férfiak többsége már megerőltető feladatnak éli meg. Valahogy úgy vannak vele, hogy ha ilyen bonyolult összehozni, akkor egyszerűbb elengedni a dolgot. Hosszabb távon persze ők is megtapasztalják, hogy nagyon is megérte volna energiát fektetni a kapcsolataikba, de ezt addigra sokszor már a lelki állapotuk, később pedig az egészségük bánja.

Hogy pontosan mekkora egészségügyi veszélynek is vannak kitéve az elmagányosodottá vált emberek, arról két éve a Brigham Young University kutatói készítettek átfogó kutatást. A világ különböző pontjain élő 3,5 millió ember egészségügyi adatit összevetve a kutatók arra jutottak, hogy

az elmúlt harmincöt évben huszonhatról harminckét százalékra emelkedett a szociálisan elszigetelten élő emberek korai halálozási esélye.

Schwartz és terapeutaként dolgozó felesége életük nagy részét a magány kutatásának szentelték. Először egy gyakorlati útmutatót írtak arról, hogy milyen praktikákkal lehet úrrá lenni a magányos életszakaszokon, majd néhány évvel később egy még átfogóbb vizsgálatba kezdtek. Az eredményekből A magányos amerikai címen írtak könyvet, amelyben feltárták a szociális elszigetelődés pszichés hátterét és a magány fizikai, illetve lelki hatásait. (Állításuk szerint a mára globális méreteket öltött jelenség az individualista amerikai társadalomban ütötte fel elsőként a fejét, ezért is végezték az Egyesült Államokban a kutatásaikat.)

Schwartz tapasztalata szerint sokkal többet ártanak maguknak azok az emberek, akik nem ismerik be maguknak, hogy életük egy pontján magányosság váltak. Akár azért, mert elhanyagolták baráti kapcsolataikat, akár azért, mert megöregedtek.

 

„A pszichológusok évtizedeket dolgoztak azon, hogy a depressziót ne kelljen szégyellni. Ezt mostanra többé-kevésbé sikerült is elérni, de a magányosságot még saját maga előtt is tagadja a legtöbb ember. Valahogy úgy érzik, hogy lúzerek, amiért elszigetelődtek. Pedig a magánynál talán még egy fokkal rosszabb, ha valaki magának sem hajlandó bevallani, hogy miért érzi magát annyira frusztráltnak”

– állítja a pszichiáter.

A társadalmi elszigetelődésnek ugyan jelentős egészségügyi kockázatai vannak hosszútávon, de a jó hír az, hogy könnyebben orvosolható, mint a rák vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések. Heti egy barátkozós este már gyógyír lehet. Hosszútávon a család is jobban jár egy lelkileg és fizikailag kiegyensúlyozott apával vagy anyával.

(Szandtner Veronika)

Kövessen minket Facebookon!

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!