A McDonald’s 40 év után ismét megpróbálkozik a friss hússal

Az eddigi tesztek alapján jobban ízlik az embereknek, mint a fagyasztott.

A McDonald’s olyasmire készül, amire több mint negyven éve nem volt példa a gyorsétterem történetében:

megpróbálnak friss húst tenni egy termékükbe.

1973 óta ugyanis kizárólag fagyasztott húsokat használnak, mert ez jobban segítette a étteremlánc gyors terjedését.

325 Dallas környéki étteremben tesztelték először, hogy a negyedfontos – nálunk McRoyal – burger jobban ízlik-e a vendégeknek friss hússal. Nem meglepően az jött ki, hogy igen, legalábbis ebből a termékből tíz százalékkal többet adtak el így. Ezzel egyik nagy versenytársukat, a Wendy’s-t is legyőzték, ami már régebb óta a frissebb termékeivel hirdeti magát, vagy az olyan újabb, de gyorsan terjedő hamburgerező láncokat, mint a Five Guys vagy a Smashburger.

Chris Kempczinski, a lánc amerikai vezetője azt mondja, ez még csak az első lépés volt. Könnyen lehet, hogy a friss húst újra megpróbálják a Big Macnél és más termékeiknél is. A friss hús általánosan jövőre indulhat majd el a McDonald’s-ban, befektetőik örülhettek a lépésnek, mert a cég részvényei egy kicsit emelkedtek a bejelentés után.

A McDonald’s legutóbb a házhoz szállítással próbálkozott az USA-ban, hogy a más étkezdékhez és gyorséttermekhez átpártoló fogyasztóit visszaszerezze. Mi is kipróbáltuk, milyen lenne ez itthon, de nem voltunk elragadtatva az eredménytől.

(via USA Today/Index)

Kövessen minket Facebookon!

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!