Balaton Camino: egy ország imádja a téli óriástúrát lesétáló három lányt

Tíz napig szinte végig gyalogolnak a sokszor fagyos időben, de közben még arra is jutott idejük, hogy szóba álljanak velünk.

A semmiből bukkant fel Budavári Dóra, Rákász-Losonczi Judit és Scherer Anna január közepén azzal az ötlettel, hogy tíz nap alatt körbesétálják a Balatont. A kétszázkilométeres túra a Balaton Camino nevet kapta, február 15-én indult Földváron és a tervek szerint 24-én ér véget ugyanitt. Ezzel az időpontválasztással nyilván az egész ország figyelmét felkeltette, a többség odáig is van az ötletért.

A túra három szervezőjével beszélgettünk.

Miért vágtatok bele ebbe a projektbe?

Dóri: A közös élményekért és, hogy kicsit lelassuljunk, “meditáljunk”. Mindhárman imádjuk a Balatont és szeretünk beszámolni arról, ami történik velünk, és a kettő ebben a projektben összeér. Az is jó, hogy ez egyszer mi vagyunk a saját magunk megrendelői.

Judit: Nagyon szeretek sétálni, baktatni. Másokkal, egyedül, kis- és nagy társaságban is, és őrülten tetszik, hogy itt most mindegyikre lesz lehetőségem.

Anna: Most nem egy újévi fogadalommal, hanem ezzel a hosszú gyaloglással lépek bele 2017-be. Új helyeket megismerni, menetelni, nevetni, csendben lenni, ezt várom.

Régóta szeretnétek megcsinálni, vagy mostanában jött az ötlet?

Dóri: Szerintem mindenkinek, aki annyira szereti a Balatont, benne van a fejében, hogy valahogy meg kéne kerülni, csak ez ugye általában biciklivel történik. Mi hárman nagyon sokat dolgozunk együtt, egy laza munkaközösséget alkotunk. Aztán Judit év elején felvetette, hogy jó lenne csinálni egy “love-projektet”, amibe csak azért vágunk bele, mert élvezzük. Így döntöttünk a séta mellett.

Judit:

Én túl vagyok két bringás körön, és ott volt az agyamban elrejtve, hogy szeretném gyalog is.

Aztán a csajoknak januárban felvetettem pár ötletet, hogy miket lehetne, és ezt választottuk. Durva volt egyből realizálni, hogy ezt meg tudjuk, és meg is fogjuk fogjuk csinálni, így égetővé is vált a szervezés.

Anna: Nekem régebbi vágyam volt, hogy először biciklivel kerüljem meg a Balatont, úgyhogy érdekes, hogy végül gyalog előbb lesz meg. Szóval az ötlet nálam később jött, de iszonyú izgalmas.

Milyenek eddig a személyes visszajelzések a túráról? Mennyire segítőkészek az embere?

Judit: Mindenki nagyon segítőkész. Ilyenkor, amikor túrázunk, végül mindig arra jutok, hogy az emberek azért alapvetően nagyon helyesek. Nagyon sokan írnak, készülnek ránk: magánemberek, kis vendéglátok is jelezték, hogy teára, bármire várnak szeretettel.

Tipo Balaton / 9. #balatoncamino #balaton #tipobalaton #akarattya

8 Likes, 1 Comments – Balaton Camino (@balatoncamino) on Instagram: “Tipo Balaton / 9. #balatoncamino #balaton #tipobalaton #akarattya”

Dóri: Azért megjegyezném, hogy minket is meglepett ez a felfokozott érdeklődés, de örülünk neki. Az egyik oka szerintem, hogy mindez télen történik, és ez elsőre sokakat meglep. A nyári Balaton mindenkinek ismerős, a téli viszont kevésbé. Azt is látom, hogy az elvonulásra és lelassulásra való igény fokozottan megjelenik a világban mostanában, és egy ilyen 10 napos útban ez is bőven benne van.

Anna:

Az a legjobb, mikor valakinek látod az arcán a döbbenetet, mikor meghallja, hogy Balaton Camino,

aztán jön a színtiszta rácsodálkozás, hogy “Micsoda jó ötlet, sok sikert lányok!”. Ez tényleg jó érzés.

Miért vannak úgy oda ezért?

Anna: Szerintem azért, mert ez mindenkinek az útja lehet, ott van bennük is a vágy, csak talán még nem fogalmazódott meg.

Judit: Az tuti benne van ebben a figyelemben, hogy télen csináljuk: sokan mondják, hogy szívesen megcsinálnák, de biztosan nem ebben az időben. A másik pedig, hogy a Balatonra mindenkinek egyszerre dobban a szíve, nagyon is része a népléleknek. Bármi, ami ezzel kapcsolatos, arra rezegnek az emberek.

Ezt nem hiszitek el!! Kaptunk egy Balaton …

Ezt nem hiszitek el!! Kaptunk egy Balaton formájú tortát! ❤️❤️❤️

Számítottatok rá, hogy így felkapják?

Dóri: Arra, hogy sokan olvassák majd a blogot, igen, de arra, hogy amikor kiszállunk Balatonföldváron a kocsiból, négy kamera fogja venni, nyilván nem.

Judit: Arra számítottam, hogy fel fogják kapni, de arra nem, hogy már sokkal az indulás előtt. Egyszerre volt ijesztő és fantasztikus érzés, hogy

még egy métert sem mentünk, de már nagyon sokan hallottak rólunk.

Azzal mondjuk számoltam, hogy amit kiposztolgatunk, az sok embernek fog tetszeni.

Az első napokban volt már mélypont? Volt, hogy megbántátok kicsit ezt az egészet?

Judit: Hú, nem, azt még távolabbra rakom. Én ilyen sztoikus nyugalommal tudok menni.(nevet)

A mai táv barátibb, meg az idő is, és hétvége is

A mai táv barátibb, meg az idő is, és hétvége is van! Megtehetjük:) // valahol Akali és Zánka között

Dóri: Nekem tegnap mélypontom volt, akkor vált világossá, hogy az aszfalton gyaloglás nem túracipős műfaj. Sajnos nincs nagyon lehetőségünk terepen gyalogolni, és azért 20-25 kilométer aszfalton kikezdi a talpakat. Úgy futottam be tegnap a célba, mint egy sérült sportoló, aki sírva húzza már a lábát. Aztán bekentük a lábunkat sportkrémekkel, és ma reggelre visszanyertem a szupererőmet.

Anna: Az a helyzet, hogy a túra előtt egy héttel a bokámmal történt egy kis gikszer, úgyhogy nekem már előtte volt egy mélypont, amikor azt gondoltam, hogy talán nem tudok elindulni.

És mi volt az eddigi csúcspont, a legjobb élmény?


Dóri: Van benne napi többszöri vállveregetés önmagam felé, hogy meg tudom csinálni, hogy újra és újra nekiindulok. És nagyon feldob az emberek pozitív hozzáállása. Rengetegen írnak nekünk, segítenek tippekkel, csatlakoznak. Van egy Kriszta nevű lány, aki ismeretlenül csatlakozott a kutyájával, ő velünk van csütörtök óta. Szerintem az, hogy olyan embereket ismersz meg, akik nyitottak a közös túrázásra, nagyon-nagyon jó dolog.

Anna: A csúcspont nem volt még. De amikor anyukám reggel csatlakozott hozzánk, az szuper volt. Ő nem tud sokat sétálni velünk, de néha megáll az au

tójával, és akkor sétál velünk. Amikor reggel együtt mentünk a ködös bicikliúton, szuper érzés volt.

Bele a ködbe #balaton #balatoncamino #siofok #hurkolunk

18 Likes, 1 Comments – Balaton Camino (@balatoncamino) on Instagram: “Bele a ködbe #balaton #balatoncamino #siofok #hurkolunk”

Judit: Nekem folyamatosan jönnek a pozitív befolyások. Nem átütőek, csak megyek, és közben többször érzem, hogy ez volt az, amiért nekiindultunk. Én imádom a téli- és a nyári Balaton közti kontrasztot, és pont tegnap írtam ki a blogra, hogy Siófokon gyalogolva gondoltam milyen jó lenne, ha itt teremne egy óriáscsúszda a ködben. Erre megyünk tovább, és egyszer csak megjelent egy. Mondom:

Köszi, pont így képzeltem!

Beindult a rosszindulatú kommentgyár is, és nyilván az első amit megkaptatok, hogy mekkora hipszterek vagytok. Mit mondanátok erre?

Dóri: Mit jelent az, hogy hipszter? A ruháink miatt? Szerintem akik ezt használják ránk, azok nincsenek tisztában a kifejezés jelentésével. Én a hipsztert inkább tekintem egy vizuális kifejezésmódnak, egy trendnek, egy dizájnhullámnak. Ha egy retróra átalakított lakókocsival utaznánk, azt még lehetne hipszternek nevezni, de azt ahogy a polárpulcsimban gyaloglok a Balatonon, nem látom annak.

Laptop, sztrapacska, kockás terítő, Paprika …

Laptop, sztrapacska, kockás terítő, Paprika Csárda, malom alja, fokos. #balatoncamino #zamardi #paprikacsarda #workwork #mozgoiroda / Kövessetek Instagramon is!

Judit: Én sem tudom ezt értelmezni egyáltalán. Lehet azért, mert van nálunk powercharger, meg laptopok, talán ez lehet a gond.

Anna:

Ha mindenki hipszter, aki túrázik, akkor én már egyéves korom óta az vagyok.

Mert gyerekkoromban is állandóan mentünk kirándulni, és az nem ért, ha csak leültünk egy tópartra. Hegyre kellett mászni, sokat kellett gyalogolni, gombát-gesztenyét szedni a Lővérekben.

Olyanok is voltak, akik szerint reklámfogás az egész.

Anna: Ha ez egy reklámfogás lenne, valószínűleg nem mennénk kétszáz kilométert, hanem megcsinálnánk mást az irodánkban.

Dóri: Az emberek hihetetlen rosszmájúak tudnak lenni. Ha ezt mi felvennénk, azzal csak magunknak ártanak. Természetesen a Balatoni Gasztrotérkép egyik alapítójaként örülök annak, hogyha a Balatonról és a Balaton gasztronómiájáról sok szó esik. Ez egy 365 napos küldetés és most is tart.

Ha ez egy reklámfogás, akkor a megrendelőnk a téli Balaton.

Az volt a leggyakoribb kritika, hogy ez igazából nem is Camino, csak sima túra. Erről mit gondoltok?

Judit: Nem hiszem, hogy szabad-, vagy kell hosszú gyalogtúrák mélységét összemérni. Az meg a másik, hogy elég sokat elárul, ha valaki az önismereti mélységeket próbálja kicentizni.

Már nagy pakolászásban vagyunk mindhárman, köszi

Már nagy pakolászásban vagyunk mindhárman, köszi a hasznos tippeket! Holnap indulunk:)

Dóri: Olyat nem tudsz kitalálni, ami egyszerre markáns és mindenkinek tetszik. Mindig lesznek fanyalgók, és olyanok, akiknek nem tetszik valami. Nekünk ez tényleg a Caminónk olyan szempontból, hogy 200 kilométert legyalogolni tíz nap alatt azért embert próbáló.

Azt, hogy valaki felvetette, hogy nekünk ez nem olyan mély utazás, minthogy ő elmegy a Caminóra, szeretném visszautasítani.

Szerintem senki ne mondja meg, hogy kinek mi a mély elvonulás, és ki hogyan töltődik fel.

Látva a nagy sikert, terveztek folytatást?

Dóri: Abszolút. Azt, hogy hogyan, még nem tudjuk, mert ehhez nyilván az kell, hogy előbb ezt most lesétáljuk. Világossá vált mostanra, hogy hol vannak nehézségek, hol nincsenek megállók, hol kényelmetlen a túrázóknak.

Szóval igen, gondolkodunk rajta, de ehhez ki kell találni a dolog formátumát.

 

Kövessen minket Facebookon!

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!