Elkapás seggel, félpályás touchdown és nagy verések – NFL Wild Card hétvége

Emlékezetes jelenetből még úgy is akadt bőven az NFL rájátszásának nyitóhétvégéjén, hogy maguk a meccsek nem voltak túl szorosak. Összefoglaló.

Az NFL rájátszásának első felvonása az általunk vártnál sokkal simább összecsapásokat hozott és annyira igazolódott a papírforma, hogy a legszorosabb meccsen is 13 pont volt a különbség. A sort a Houston Texans kezdte, aki a harmadik számú irányítójával, az élete első profi meccsén játszó Connor Cookkal felálló Oakland Raiderst fogadta. Be is igazolódott a várakozás, és Derek Carr kiesése után ez már nem az a Raiders volt, mint előtte, és a Texans-védelem elég hamar meg is ette őket. Brock Osweiler szépen elmenedzselte csapatát, és az, hogy ordító hibák nélkül játszott, elégnek bizonyult még ahhoz is, hogy jövő héten is ő legyen a Houston kezdő irányítója. A ligaelső védelem szombatról vasárnapra virradóra a New England Patriots otthonába látogat, ugye nem kell mondani, hogy nem ők az esélyesek, ugyanakkor az sem lenne meglepő, ha Tom Brady sokat lenne a földön és nehéz estéje lenne.

A szombat másik összecsapásán a Seattle Seahawks a Detroit Lionst látta vendégül, és ez a meccs is söpréssel zárult. Russell Wilsonék 177 yardot futottak és 210-et passzoltak, és a 26 pontjukra csak két mezőnygóllal tudott válaszolni Stafford és bandája. A meccs közben több rekord is megdőlt, Thomas Rawls franchise csúcsot döntött az egy meccsen futott yardokban (161), Baldwin a csapat történetének legtöbb playoff-elkapásával rendelkező játékosa lett, a másik oldalon pedig a Lions sorozatban kilencedik rájátszás találkozóját bukta el, ami szintén rekord. Russell Wilson pedig mind az öt profi évét nyert playoff-meccsel hozta le, és ha van egy kis képzelőerőnk, akár az Atlanta Falcons ellen is labdába rúghatnak, bár ahhoz lesz egy-két szava az NFL második legjobb támadósorának is.

Vasárnap este az előzetesen legegyértelműbbnek tartott párharcon nem is rágtuk le a körmünket, a Pittsburgh Steelers – Miami Dolphins már szinte az első negyedben eldőlt, Antonio Brown két TD-elkapással jelezte, minden oké, majd előkerült Le’Veon Bell is, akire szintén nem volt ellenszerük és ő is két hatpontost rakott a közösbe. A meccs helyszínét bokarögzítőben elhagyó Ben Roethlisberger nem volt tökéletes most sem, de nem is volt rá szükség, mert a Steelers-defense vért ivott és megfojtotta a Dolphins legfontosabb fegyverét, Jay Ajayi-t. Ez a Pittsburgh komoly bajnokesélyes, mert rendkívül együtt vannak, mint csapat, de már a jövő héten nagyon nehéz dolguk lesz Kansas City-ben, ahol szintén karistol a védelem, a támadósor pedig képes konstans jól teljesítve lehozni meccseket.

Akkor nézzük, hogy fest az AFC-ben a folytatás:

screen-shot-2017-01-08-at-4-26-29-pm
Forrás: CBSSports.com

Az NFC-ben ugyanez:

screen-shot-2017-01-08-at-8-06-05-pm
Forrás: CBSSports.com

Legjobb meccs

A wild card hétvége utolsó összecsapása lett a legjobb mind közül, bár a 38-13-as eredményből azt is hihetnénk, hogy a New York Giants végig esélytelen volt. A valóság azonban az, hogy a Green Bay Packers az első félidő utolsó négy percéig összesen 30 yardot haladt, az irányító Aaron Rodgerst négyszer sackelték, ennek ellenére a Giants csak 6-0-s előnyt tudott összehozni. Ez pedig kevés volt, hiszen az utolsó percekben Rodgers előbb a védjegyének számító menekülés után passzolt egy touchdownt, majd jött az utolsó másodperc, amiről egy bekezdéssel lentebb külön is megemlékezünk. A 14-6-os előny után a második félidőt egy elrontott negyedik kísérlettel nyitották a hazaiak, erre még tudott felelni a Giants, de aztán beindult a henger és Rodgers tönkretette az elfáradó és hitét vesztő vendégek védelmét. A vége 38-13 lett, Rodgers 4 TD-t és 362 yardot passzolt, a New York-i kékek pedig bánhatják, hogy a gyenge offense-ük elfeledtette az amúgy kiemelkedő védelmüket. A Green Bay a következő körben is a forduló rangadóját játssza, Dallasba mennek, ahol egy rendkívül éhes Cowboys várja őket. Lövésünk sincs, végül ki lesz a jobb, de a Green Bay még egy ilyen félidőt nem engedhet meg magának.

A mérkőzés összefoglalója itt.

@packers advance! #NYGvsGB #NFLPlayoffs 📷: Rick Wood/Milwaukee Journal Sentinel via USAT

See this Instagram photo by @nfl * 164.5k likes

Legszebb jelenet

Aaron Rodgers megint megcsinálta, az első félidő utolsó másodpercében eleresztett egy hail mary-t, Randall Cobb pedig úgy szedte le a labdát, mint ha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Persze az elkapás előtt Cobb elég nagyot lökött, de egy ilyen szituációban erre sosem fognak sárga zászlót dobni a bírók. Döbbenetes, hogy A-Rod ezt már harmadszorra csinálta meg karrierje során.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Legjobb passz

Russell Wilson elkapói vonzották magukhoz a labdát szombat este, és mivel Rodgersé lett a legszebb jelenet, a legjobb passz díját a Seattle irányítójának ítéljük. Ez a 42 yard egy laza ujjgyakorlatnak tűnt, pedig a quarterback kapott az arcába pár védőt, mielőtt elengedte a passzt, ennek ellenére Doug Baldwinnak annyira nem kellett megizzadnia, hogy sikerrel záruljon a játék.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Legjobb futás

Thomas Rawls úgy futott Seattle-ben, hogy még Russell Wilson is blokkolt előtte, de mivel minden rovatban nem szerepelhetnek ők, így a pittsburghi Le’Veon Bell került ide, aki szép csendben 167 yarddal penetrálta szét a Dolhpins védősorát, és bár ez a futása végül nem lett touchdown, de a fáradozását mindenképpen értékelni kell.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Legjobb elkapás

Már említettük, hogy Seattle-ben ragadt az elkapók kezéhez a labda, erre bizonyíték, hogy Doug Baldwin például még a seggével is el tudott kapni egy labdát, Paul Richardson pedig gyakorlatilag egész este azt csinált, amit akart. Volt tőle hátravetődő circus catch és egy olyan bámulatos egykezes, ami közben ugyan letépte a vele együtt szintén szabálytalan defensive back fejét, de a bírók ezt elfelejtették észrevenni, és megadták a touchdownt. Nálunk ez volt a hét elkapása, pedig volt ezen kívül még egy egykezese, csak úgy mint Baldwinnak.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Legnagyobb balek

Odell Beckham Jr. az elmúlt évek legtehetségesebb wide receivere élete első playoff meccsére készült, és a múlt hét végén a többi elkapóval Miamiben lazulgattak egy kicsit, amire fel is hördült fél Amerika. A Green Bay elleni mérkőzés előtt a -10 Celsius-fokban is volt még egy kis jampizgatás félmeztelenül, ám Beckham végül élete egyik legrosszabb 4×15 percét játszotta, 28 elkapott yarddal zárt és három olyan labdát ejtett el, amiket középiskolások szoktak. Jövőre több férfiasságot várnánk tőle, mert lehet itt lyukat ütni ököllel a falba, de néha nem ártana megráznia magát picsogás helyett.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Legnagyobb ütközés

Bud Dupree kíméletlenül mészárolta le a Miami irányítóját, Matt Moore-t, amire repült is a sárga zászló, teljes joggal. Azóta is vitatják, hogy ez sárga zászlót ért-e, hogy Dupree szándékosan sérülést akart-e okozni, de ha ránk hallgatnak, akkor mondják azt, hogy a védő kurva kemény volt és csak egy picit paraszt. Egy ilyen játékhelyzetben nagyon nehéz mérlegelni, és a védőjátékosnak egy dolga van, megállítani a playt. Dupree ezt tette, és ha mondjuk 5 centivel lejjebb megy, akkor ez az év ütközése. Moore amúgy egy apró pihenő után visszatért a pályára, mert nem papírból van.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Legjobb labdaszerzés

Jadeveon Clowney-t 2013-ban a drafton legelsőként választotta ki a Houston Texans, de az idei évig a sok sérülés miatt nem tudott maradandót alkotni. J.J. Watt hiányában azonban muszáj volt előrelépnie, amit a 198 centi magas, 120 kilós emberhegy meg is tett. Folyamatosan az irányítók nyakában van már hosszú hetek óta, és az alábbi interceptionnel újfent megmutatta kivételes képességeit. Tom Brady biztosan nem fog nyugodtan aludni a hétvégi randevújukig.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Heti WTF#1

Pete Carroll akkora rágót tömött az arcába, hogy elkerekedett a szemünk. Hogyhogy még működnek az ízületek az állkapcsában???

lwEezjR
Fotó: imgur

Heti WTF#2

A New York Giants a negyedik negyedre teljesen szétesett, és már azzal az alapvetéssel sem voltak tisztában, hogy addig nem állunk meg, amíg nem hallunk bírói sípszót. Clay Matthews ezzel azonban nagyon is tisztában is volt és erőfeszítéseit zajos siker koronázta a bambuló fehérmezesek között.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Heti WTF#3

A Pittsburgh Steelers zseniálisan játszik azzal, hogy mikor és milyen vezényszóra indít el egy adott játékot. Itt például Tony Lippett azt hitte, tökéletesen időzítéssel fogja blokkolni a hazaiak mezőnygólját, de a valóság csúful arcon vágta.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Heti WTF#4

Nagyon unjuk már a bírózást, de amit ezen a hétvégén mutattak, az egészen érthetetlen. Mintha azt a szabálykönyvet, amit az alapszakaszban használtak, elégették volna, teljesen nyilvánvaló pass interference szabálytalanságokat néztek be, amikor pedig véletlen fújtak, abban nem volt sok köszönet. Borzasztó frusztráló, hogy amíg az elmúlt 17 hétben a defensive backek hozzá sem érhettek az elkapókhoz, addig a wild card hétvégén az is szabályos volt, ha a labda érkezése előtt szereltek. A hétvégén szereplő bírói csapatok idén még nem vezettek meccseket abban a felállásban, amiben hétvégén, de az inkonzisztensségükre ez sem lehet magyarázat. Reméljük, hogy a következő körben összekapják magukat.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Kövessen minket Facebookon!

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!