Az MLSZ 1,8 milliárd forintot osztott ki ősszel az NB I-es csapatoknak

Dől a lé!

Az MLSZ a legújabb irányelveihez igazodva az elmúlt két bajnokságban forintokkal premizálja azokat a csapatokat, amelyek besorolnak a gondolata mögé. Vagyis

  • fizet, ha nyer egy csapat, de
  • fizet, ha csak 3 (vagy nemzetközi kupaindulóként 5) külföldit szerepeltet a meccsein, és
  • fizet, ha húsz évnél fiatalabb játékosok is pályára lépnek.

A pontprémium pontonként 2 milliót, a légióskvóta betartása 3 milliót ér, míg a fiatalokból legfeljebb 6 milliót lehet kiszedni meccsenként.

A Sport Plusz hetilap most összeállította, hogy az NB I. tizenkét csapata hány forintot focizott össze az ősszel:

A legtöbbet a Vasas és a Bp. Honvéd gyűjtötte be. Ennél a két klubnál teljes mértékben betartják mind a légiós-, mind az utánpótláskvótát, ráadásul a “korlátozások” ellenére is a Videotonnal azonos pontszámmal állnak a bajnokság élén. A Haladás és az MTK csak azért szorul kicsit hátrébb, mert a bajnokságban is hátrébb állnak, minden másnak szintén próbálnak megfelelni.

A másik véglet a Mezőkövesd, Debrecen, Videoton és Ferencváros négyese, vagyis azon négy csapaté, akiket jelenleg az NB I-ből leginkább “kormányközelinek” tartanak, vagyis ahol a klubkasszát csak mérsékelten érintik az így kieső forintok.

Fontos megjegyezni, hogy a statisztika nem tartalmazza a tévés közvetítések után járó további bónuszokat, vagyis a végösszeg valahol jóval kétmilliárd forint fölött lehet.

Kövessen minket Facebookon!

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!