Az erősek maradtak, a többiek mehetnek nyaralni: jön az NFL rájátszása! – 17. hét összefoglaló

Azért sajnáljuk, hogy vége az alapszakasznak, de tényleg innentől jönnek az igazi vérre menő meccsek.

Kialakult a rájátszás mezőnye, mi pedig adósok vagyunk az utolsó alapszakasz forduló összefoglalójával. Már az elején hangot adnánk egy kis csalódottságnak, hiszen az elmúlt évek utolsó fordulói azért a legtöbbször izgalmas, komoly téttel bíró meccseket hoztak. Ehhez képest a forduló legjobban várt meccse, a Lions-Packers is mindössze a kiemelésekről döntött, hiszen a rájátszásba mindketten bejutottak a Redskins korai vereségével. Az AFC-ben egy percig nem volt kérdés, hogy a Patriots szétgyalázza a Miamit, megszerezve ezzel az első kiemelést a Kansas City Chiefs és az Oakland Raiders előtt. Sokat elmond az izgalmakról, hogy a Pittsburgh Steelers például az abszolút cserecsapatát játszatta a Cleveland Browns elleni győzelem során, a Texans pedig egy gyászos vereséggel is nyugodtan várhatja a rájátszást.

A NFC-ben a forduló előtt két csapatnak volt még esélye bekerülni a rájátszásba. A Tampa Bay Buccaneersnek ez az esélye csak matematikai volt, a Washington Redskins azonban egy győzelemmel bekerülhetett volna a legjobb hatba, de mint ahogy fentebb is írtuk, a New York Giants jól elpicsázta őket. Persze, ebben a konferenciában is megvolt az a magabiztos, és elővigyázatos csapat, aki pihentette a kezdőit: a Dallas Cowboys csak pár percig tartotta a pályán a legnagyobb játékosait, majd jöhettek a cserék.

De inkább meg is mutatjuk, hogy néz ki majd a rájátszás:

Remek mérkőzésekre számíthatunk. Forrás: CBS
Remek mérkőzésekre számíthatunk. Forrás: CBS

Biztosak vagyunk benne, hogy a rájátszás meccsei kárpótolnak majd minket a 17. hét mérsékelt izgalmai miatt, a többi csapat pedig kezdheti kirúgni az edzőket, és készülhetnek a draftra, ameddig a nagyok játszanak.

Legjobb meccs

Mivel egy csomó meccs 15-20 pontos különbséget hozott, és az egyetlen hosszabításos találkozó is csak azért volt izgalmas, mert a Browns balek, így a Jaguars-Colts meccset választottuk legjobbnak. Ugyan itt is volt két kihagyott mezőnygól ami eldönthette volna a meccset, de a végjáték és Jalen Ramsey teljesítménye miatt, tényleg szórakoztató meccs volt.

A 20-24-es végeredményt végül Andrew Luck utolsó másodpercekben adott touchdown passza állította be. A meccs összefoglalóját a szokásos módon, ide kattintva érheti el.

That’s a wrap.

See this Instagram photo by @colts * 11.2k likes

Egyébként ez volt a Coltsos Robert Mathis utolsó meccse, aki 13 év után vonult vissza a ligából.

Legszebb jelenet

A Patriots-Dolphins meccsen a korábban részegen letartóztatott Michael Floyd mutatta meg, mit is tud ha épp józan. Floyd egy sima, pár yardos passzjátékot váltott touchdownra, miután négy védőt rázott le magáról. Ez persze a Miami védőit is minősíti, de nem vesz el Floyd teljesítményéből.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Legjobb passz

Tony Romo kezdőnek számított a Dallasban egészen addig, ameddig sérülése miatt idén meg nem érkezett a pályára Dak Prescott, a tehetséges újonc. Romo eddig egy percet sem játszott a szezonban, de most, hogy a Cowboys tét nélkül vívhatott az Eagles ellen, beállították egy támadásra. Adott is gyorsan egy szép touchdown passzt, majd ült vissza a padra, nehogy lesérüljön és ne tudják eladni.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Legjobb futás

A Jaguars-Colts végül nem csak a legjobb meccs lett ebben a fordulóban, de a legjobb futást is erről a meccsről mutatjuk meg. A totál ismeretlen Corey Grant gyönyörűen nyargalt végig 57 yardot a Colts védőkön át. Ennél szebb futást nem láttunk a hétvégén.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Legjobb elkapás

Ha van, ahol nincs problémája a romokban heverő San Diego Chargersnek, az a tight end poszt. A 36 éves Antonio Gates épp most döntött touchdown rekordot, a cseréje, Hunter Henry pedig olyan egykezest mutatott be, hogy csak lestünk. Nem csak Odell Beckham Jr. tud így elkapni!

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Legnagyobb balek

Ugyan a New York Jets is szerepel a jelenetben, most mégsem ők lettek a címeres barmok. A Buffalo Bills teljes speciális csapata elfelejtette, hogy a kirúgásnál a labda 10 yard után élővé válik, így bármelyik csapat számára megszerezhető lesz. A Bills játékosai pedig szépen engedték is, hogy a pattogó labda eljusson a saját végzónájukba, ahol a Jets játékosok meg is szerezték a játékszert hat pontért. A mecset a Jets nyerte, 30-10-re.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Legnagyobb ütközés

Nem láttunk túl sok hatalmas ütközés, de így is sikerült kiválasztanunk a győztest. Khalil Mack, a Raiders védője úgy betakarta Trevor Siemiant, hogy a denveri irányítónak csak a nagy semmibe sikerült eldobnia a labdát.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Legjobb labdaszerzés

A San Diego Chargers- Kansas City Chiefs meccsen Jahleel Addae egy interceptiont után olyan szlalomozást mutatott be a kansasi játékosok között, hogy tényleg teljesen megérdemelten került be az összefoglalóba. Legalább valaminek örüljenek az emberek San Diegoban, ha már a meccset elvesztették.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Heti WTF #1

Nem is WTF, sokkal inkább valami különdíj az, amit Michael Floyd blokkja ér. Pár hete még részegen aludt egy kocsi volánjánal, most pedig az egyik legnagyobb bajnokesélyes csapatban mutatott be egy gyönyörű blokkot, touchdownhoz segítve ezzel a csapattársát.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Heti WTF #2

Az NFL nem csak a játékosok számára veszélyes, hanem a pálya szélén dolgozóknak is. Ez az operatőr például a Seahawks 120 kilós játékosával, Jimmy Grahammal ütközött egy nagyot.

Jimmy Graham levels the camera guy. #NFL #Seahawks

Watch EricLeemon’s Vine “Jimmy Graham levels the camera guy. #NFL #Seahawks” taken on 1 January 2017. It has 0 likes. The entertainment network where videos and personalities get really big, really fast. Download Vine to watch videos, remixes and trends before they blow up.

Heti WTF #3

Aqib Talib megint elnyerte a hét parasztja kitüntetést. Talib volt olyan kedves, és a legaljasabb tolvajokat megszégyenítő mozdulattal letépte Michael Crabtree aranyláncát. Persze, adódhat a kérdés, hogy miért játszik valaki ekkora lánccal, de ez akkor sem magyarázat az ilyen szintű suttyóságra.

Streamable – simple video sharing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.

Letartóztatás-számláló: 9

Hoppá, a játékosok tényleg megnyugodtak. Még az ünnepek alatt sem tartóztattak le senkit.

nfl-hatter-1A 2016/17-es idény összefoglalói

Alapszakasz //
1. hét / 2. hét / 3. hét / 4. hét / 5. hét / 6. hét / 7. hét / 8. hét / 9. hét / 10. hét / 11. hét / 12. hét / 13. hét / 14. hét / 15. hét / 16. hét /

Kövessen minket Facebookon!

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók