Ez volt az Egyesült Államok sportja 2016-ban

Összefoglaljuk, mit hozott ez az év Jenki zulu szempontból.

Mi, jenki zuluk 2016-ban sem aludtunk túl sokat, köszönhetően annak a 6 órás időeltolódásnak, amivel kénytelenek vagyunk napról-napra, hétről-hétre és hónapról-hónapra megküzdeni, ha éppen NBA-t, NFL-t, NHL-t vagy bármi tengerentúli hülyeséget akarunk nézni élőben. Az idei év a major sportágakban a nagy sorozatokról szólt, pontosabban arról, hogy bármilyen hosszú és kilátástalan egy vesztő széria, egyszer még annak is vége szakad. A teljesség igénye nélkül összeszedtük önöknek, nekünk mik jelentettek sokat 2016-ban az amerikai sportok/sportligák szempontjából. Kérdésnek, észrevételnek helye van, hátha kihagytunk valamit, ami még Magyarországon is emberek ezreit mozgatta meg.

Clevelandben kisütött a nap

A Cleveland Cavaliers június 20-án hajnalban fennállása első NBA-bajnoki címét ünnepelhette, megszakítva ezzel egy hosszú átkot: a város 52 év után köszönhette ismét bajnokként valamelyik csapatát. LeBron James megmondta még az előző szezon elején, hogy haza akarja vinni a Larry O’Brien-trófeát és egy szolid tripla-dupla körüli playoff-átlaggal tartotta a szavát. Akár ők is lehettek vona az év legamerikaibb sportsztorija, de egy bizonyos chicagói csapat még rajtuk is túltett. A Cavaliers nyilván az idei idényben is a legjobbak között van, bár a Golden State Warriors 2017-ben nem valószínű, hogy ismét elbukna 3-1-es vezetésről a nagydöntőben.

NBA GIF – Find & Share on GIPHY

GIFs directly from the National Basketball Association.

108 szűk esztendő

Az idei MLB-szezon slusszpoénját, a World Seriest két olyan csapat játszotta, amely legutóbb 1908-ban, illetve 1948-ban ünnepelhetett bajnoki címet. Cleveland városa természetesen itt is érintett volt, de végül a hosszabb, 108 éve tartó szopórollernek lett vége és a Chicago Cubs lett a végső győztes. Nekik innentől már gyakorlatilag mindegy, mi történik, az elmúlt egy évszázadnál szarabb úgysem lehet. Marty McFly egy évvel korábbra várta a rettenetes átok megszakadását, de a kaliforniai Michael Lee legyőzte jóslásban a Vissza a jövőbe filmek főhősét, mert ő 1993-ban a tablófotója alatt jelentette ki kerek perec, hogy 2016 lesz az Év.

MLB.com GIF – Find & Share on GIPHY

Because where else would you find monstrous home runs, mascots racing and just some old-fashioned bloopers in one place?

Clevelandben beborult az ég

Amennyi örömet okozott a 400 ezer lakosú ohiói városnak kosárlabdacsapata, annyit szomorkodhattak az amerikaifutballért rajongók. A boldog nyár után jött a nyomasztó ősz, és a kemény tél, a Cleveland Browns pedig továbbra is az NFL legborzasztóbb vicce, és bár egy darabig úgy tűnt, a karácsonyuk is gyászos lesz, de a csapat végül 2015. december 13. után ismét meccset nyert, pedig nem is a tintás Johnny Manziel volt az irányító. Jövőre ennél csak jobb lehet minden.

Animated GIF – Find & Share on GIPHY

Discover & Share this Animated GIF with everyone you know. GIPHY is how you search, share, discover, and create GIFs.

Más lett a kosárlabda

2016-ban a mindig csendes Tim Duncan a liga történetének legjobb erőcsatáraként vonult vissza, és ugyanazon a poszton szeptemberben Kevin Garnett is követte őt, de az idei év legnagyobb búcsúzója az NBA-ben a Michael Jordan utáni korszak legjobb góldobó hátvédje, Kobe Bryant volt. A Fekete Mamba egy 60 pontos búcsúmeccsel akasztotta végleg szögre cipőjét és ugyan nagyon sok mindenért lehetett őt iszonyatosan gyűlölni, mégis korszakos egyénisége volt a sportágnak és nélküle (csak úgy mint a korábban említettek nélkül) kicsit szegényebb is lett az észak-amerikai profi kosárlabdaliga.

NBA GIF – Find & Share on GIPHY

GIFs directly from the National Basketball Association.

Phelps búcsúturnéja

Nem kifejezetten Jenki zulu téma Michael Phelps, de a Baltimore Ravens-szurkoló úszózseni a riói olimpián még utoljára megmutatta, vele aztán senki nem packázhat, és bevalljuk, hogy az ő produkciója miatt is hajlandóak voltunk éjszakázni. Phelps az eddig meglévő 18 mellé Rióban is szerzett 5 aranyat, így elképesztő, 23-szoros olimpiai bajnokként fejezhette be profi pályafutását. Ami az atlétikának Usain Bolt, az az úszósportnak Michael Phelps, nem született nála nagyobb bajnok és nincs is rá sok esély, hogy a közeljövőben csak megközelítik dominanciáját.

Syfy GIF – Find & Share on GIPHY

Syfy: Imagine greater gifs.

A golf hazatért

Golfról ezidáig nem sok cikk született a Reset boszorkánykonyhájában, és azokban is inkább a golfversenyeken feltűnő majmokról és a jelmezes Tiger Woodsról esett szó. Pedig a szerkesztőség legalább egy tagja nem csak elkap időnként egy-egy PGA-tornát, de többször járt már úgynevezett driving range-en (golfpályán) is. Ha pedig amerikai sport, akkor muszáj megemlíteni, hogy a 41. alkalommal megrendezett, kétévente sorra kerülő Ryder-kupán USA és Európa csapatainak összevetésében idén 2008 után először ismét az amerikaiak győzedelmeskedtek. Lehet, hogy ezúttal segített a hazai pálya és a 60 ezer néző?

Golf GIF – Find & Share on GIPHY

Discover & Share this Golf GIF with everyone you know. GIPHY is how you search, share, discover, and create GIFs.

Peyton Manning a csúcson hagyta abba

Az NFL történetének egyik legnagyobb alakja sem öltözött már be a 2016-2017-es szezonra, de Peyton Manningnek sikerült az a bravúr, ami nem mindenkinek adatik meg. A csúcson döntött úgy, hogy elég volt a passzolgatásból, és a Denver Broncos védőinek hathatós segítségével megszerezte második Super Bowl-győzelmét, amivel beérte a kevésbé tehetséges öccsét, Eli-t. Már nagyon várjuk, hogy az elképesztő aggyal rendelkező legenda edzősködni kezdjen, mert véleményünk szerint az isten is arra teremtette, hogy ne csak játékosként, hanem a partvonal mellett is sikereket érjen el.

Kiss GIF – Find & Share on GIPHY

Discover & Share this Kiss GIF with everyone you know. GIPHY is how you search, share, discover, and create GIFs.

Alabama mindenek felett

Az egyetemi amerikaifoci még talán az NFL-nél is nagyobb móka, bár 2016 teljesen egyértelműen az Alabama Crimson Tide-ról szólt, mert a vörösök annyira kiemelkednek a mezőnyből. Nick Saban fiai az év utolsó napján, szilveszterkor játsszák a playoff elődöntőjüket a Washington Huskies ellen és minden esélyük megvan arra, hogy 2017-ben megvédjék országos bajnoki címüket. Az alabamai csapatra az idei évben már elfogytak a szavak, védelmük még egyes NFL-csapatokat is komoly ellenállásra kényszerítene, és még a legprecízebb számítások szerint sem volt az elmúlt 80 évben ennyire jó egyetemi gárda.

Alabama GIF – Find & Share on GIPHY

Discover & Share this Alabama GIF with everyone you know. GIPHY is how you search, share, discover, and create GIFs.

A Pittsburgh Penguins talpra állt

A 2015-16-os NHL-idény tele volt meglepetéssel, ember nem gondolta volna, hogy a szezont 15-10-3-as mutatóval nyitó Pittsburgh Penguinsnél az edzőváltás hozza meg a varázsport, amitől a csapat legjobbjai, Sidney Crosby vagy éppen Phil Kessel elkezdenek úgy teljesíteni, ahogy az elvárható volt tőlük. Mike Sullivan főedző vezetésével a pingvinek olyan fényt kaptak, hogy Matt Murray cserekapussal a keleti főcsoport második helyéig kapaszkodtak fel, és a rájátszás első fordulójában azzal a New York Rangers-szel kerültek szembe, akik az előző két évben szabadságra küldték őket. Egy nagyon sima 4-1-es győzelemmel vissza is vágtak mumusuknak, majd a lendület egészen addig tartott, hogy ők vitték haza a Lord Stanley-ről elnevezett bajnoki serleget. Az idei hokiévben is a legjobbak között vannak, akár a címvédés sincs kizárva.

Animated GIF – Find & Share on GIPHY

Discover & Share this Animated GIF with everyone you know. GIPHY is how you search, share, discover, and create GIFs.

És idén sajnos elvesztettük Harambét

Nyugodjék békében! :(

Barstool Sports GIF – Find & Share on GIPHY

v

Kövessen minket Facebookon!

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!