63 éves a 6:3 – bemutatjuk, hogy mivel vertük meg az angolokat

Meg fog lepődni, mennyire egyszerű volt az ötlet: magunknál tartottuk a labdát.

Szép, kerek születésnapot ünnepel az “Évszázad mérkőzése”, az 1953-as londoni angol-magyar 6:3, hiszen épp annyi idős, amennyi az eredmény lett, tehát 63. A mai magyar futball megítélést, a társadalom futballképét máig meghatározó meccs egyszerre a labdarúgásunk egyik csúcsteljesítménye, és egyszerre az az igazodási pont, amihez képest minden csak rosszabb lehet, hiszen bezzeg Puskásék.

aranycsapat-fortepan-13743
Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II László, guggol: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula (fotó: fortepan)

Az ötvenes években válogatottunk valóban a világ élvonalát képviselte. És nem csak a Sebes Gusztáv szövetségi kapitány által felismert, és az MTK-nál Bukovi Mártonnál már egy ideje alkalmazott 4-2-4-es hadrend (visszavont középcsatár, az egyik fedezet a védelem tengelyébe kerül át) felemelése, valamint a kiugróan minőségi emberanyag (Puskás, Bozsik, Hidegkuti, Kocsis, Czibor és a többiek) jelentették azt, hogy éveken át veretlen tudott maradni a csapat, hanem – és bár a világháborús emberveszteség erősen megtizedelte – a két háború között felhalmozott futballszakmai tudás és tapasztalat, magyarul futballkultúra.

A korszak magyar válogatottjának játékerejét elég jól jellemzi, hogy a sakkhoz hasonló Élő-pontszámok alapján elért 2192-es teljesítményét csak a 2014-ben világbajnok német válogatott tudta megdönteni. Vagyis hatvan éven át a futballtörténelem legmagasabb értékét mutatta.

De mit is tudtak annyira, hogy nagyon?

passzok_tamadok
A négy támadó egymás közötti passzai (a passzok iránya szerint, a vonalak a passzok mennyiségével arányosak) (grafika: reset.hu)

Például az összjátékot. Bár a csatársor csupa zseniből állt, akik egymás között is hihetetlen magabiztossággal járatták a labdát, az

igazi truváj a középcsatárból a fedezetsorba visszavont Hidegkuti és Bozsik párosa volt.

Bozsik szerepe volt a hátul megszerzett labdák begyűjtése és átvitele a középpályán (saját maga is 28 labdát szerzett), valamint a támadások szervezésével megbízott Hidegkuti tehermentesítése. Érdekesség, hogy bár Bozsik 48 passzából csak 40 ment jó helyre, Hidegkutit valahogy mindig megtalálta.

passzok_kozeppalya
A középpálya passzai, összevonva a vádelem tengelyébe visszavont Zakariással (grafika: reset.hu)

A nagy szervezőkészséggel rendelkező, de a védelemben szerepet kapó Zakariás, a világ talán első box-to-box középpályása, Bozsik, és a hamis kilences szereptél feltaláló Hidegkuti tengelye szinte egyértelmű

“hivatali utat” jelentett a labda számára.

Valahol keletkezett hátul, majd az esetek döntő többségében ezen a vonalon végigfutva megérkezett a Czibor-Puskás-Kocsis-Budai II.-ből álló csatársorhoz, akik ha labdához jutottak, akkor általában megoldották maguktól.

Az összes sikeres passz
Az összes sikeres passz (grafika: reset.hu)

A magyar válogatott úgy lőtt hat gólt, hogy nemes egyszerűséggel

szétpasszolta az angolokat,

ráadásul úgy, hogy azt döntően az angolok térfelén csinálta. A manapság szokásossal ellentétben, hogy a két középhátvéd és a csiki-csukizó középpályás háromszögében keletkezik a csapatok összes pontos passzának nagyjából fele, a 6:3-on a legtöbbet passzolók listája így nézett ki: Hidegkuti (41), Bozsik (40), Puskás (34), Kocsis (34) és Budai II. (28), vagyis négy csatár és egy középpályás.

Fontos megjegyezni, hogy ez a passzmennyiség nem csak időhúzó és kiváró jelleggel a tizenhatos körbenyalása volt, ahogy azt a Guardiola-féle Barcelonánál láthattuk, hanem iszonyatos mennyiségű lövőhelyzetet is teremtett. Az előbbi ötös összesen 32 alkalommal lőtt kapura a 90 perc alatt, vagyis nagyjából három percenként.

Persze lehet azt mondani, hogy hatvanhárom évvel ezelőtt teljesen más volt a futball, mint manapság, azonban azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nem a mai játékhoz kell mérni az akkori teljesítményeket, hanem a korszak többi csapatához – például a hazai pályán 90 éven át veretlen angolokhoz. A tempó még lassabb, az emberfogás nem annyira szoros, viszont az egész meccs alatt összesen három szögletet lőttek a magyarok, és mindössze tizenháromszor jöttek taccsdobással, vagyis a játék jóval folyamatosabb volt.

A mérkőzés és a magyar válogatott játéka szinte azonnali paradigmaváltás volt a labdarúgásban.

Minden, ami előtte volt hirtelen elavulttá vált, és olyan, ma már szinte triviálisnak tűnő apróságok csírája is megjelent, mint

  • a labda területre és nem emberhez passzolása;
  • a letámadás, a totális futball csírája;
  • a Beckenbauerral tökélyre vitt úriemberi középhátvéd figurája (Zakariás);
  • a box-to-box középpályás (Bozsik);
  • a szinte söprögetőt is játszó kapus (Grosics);
  • a hamis kilences (Hidegkuti).

A Sebes és Bukovi-féle 4-2-4 némi kerülővel, a Brazíliában dolgozó Guttmann Bélán keresztül ért végül fel a csúcsra, és 1958-ban a brazilok már egyértelműen ezzel a felállással lesznek világbajnokok. Hasonlóan erős játékosanyaggal, mint az 1956 előtti magyar válogatott.

A teljes mérkőzés visszanézhető az MLSZ archívumában:

Anglia-Magyarország | 3-6 | 1953. 11. 25 | MLSZ TV Archív

“Az évszázad mérkőzése titulussal vonult be a futballtörténelembe a magyar válogatott londoni diadala. A 6:3-as magyar siker az angol válogatott első hazai vereségét jelentette valamelyik nem brit csapat ellen. Iratkozz fel az MLSZTV archív csatornájára: http://goo.gl/6zNVrS. Gólszerző: Sewell (14:00), Mortensen (38:00), Ramsey (57:00, – 11-esből), ill.

Kövessen minket Facebookon!

Ossza meg a cikket

Ne maradjon le, kövessen minket YouTube-on is!

Hozzászólások

Videók